A fizetős cikknek (HVG 360, a végén ott a link) az a lényege, hogy van civil társadalom Ukrajnában, ellenben az oroszoknál ez felszámolásra került. Az…
Teljesen más okból, mint amit a zöld szervezetek fel szoktak sorolni, akik bizonyára önellentmondásba is kerültek azóta, mióta energiaválság van kialakulóban. Önellentmondásba kerültek a CO2…
A Civil Séta, mely más települések egymást látogatása során kezd kibontakozni 2022. június 4-én Vereseegyházon volt esedékes. Barátaink biztosítottak minket a Fenyves fontosságáról. (Valójában a…
Néhány évvel ezelőtt kezembe kerültek David Van Reybrouck demokráciáról írott gondolatai és igen komoly hatást gyakoroltak rám. Ezek a belgák tudnak valamit, hogy egy másik…
Zsolt Péter: Egy életmentő történet – ajánló és kritika A történet a Trianon utáni időszakig nyúlik vissza, valódi életrajztöredékeket mutat be, amelyek aztán beleszövődnek a…
Van egy stílusbeli üdítő átmenet a könyvben, mikor Szála a saját hangján kezd el írni. Addig ugyanis érzékelhető Pásztor Béla bölcselkedő vezetőknél nem ritka egyszerű…
2009-ben izgatott figyelemmel kísértem mi történik Veresegyház képviselői ülésén. Eltelt több mint tíz év és azóta sem tudta felkavarni az állóvizet jóformán semmilyen innováció. Megy…
Szále László Pásztor Béla, Magam ura Mások szolgája című könyvének 89. oldalán olvashatunk Gábor Csabáról. Azt írják: „A vállalkozó korábbi projektjei sem mentek zökkenőmentesen, de…
Hadházy Ákos azt mondja, ő hozzászokott ahhoz, hogy hazugnak nevezzék azok, akiknek korrupcióit leleplezi. Zuglóban neki Tóth Csaba az ellenfele, akinek kampányában az MSZP-s képviselő…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom