Tó közelében élő lakosok nyugalma, rendvédelmi, valamint zöld szempontok szólnak a szabadstrand koncepció ellen. Az egyik fejlesztési lehetőség, hogy csináljuk meg úgy, hogy vállalkozó számára…
Diósjenőn is épp úgy, ahogy más településen, vagy akár a világban bárhol (pl. Texasban) felütheti a fejét a szemeteléssel történő környezetrombolás. (A kép illusztráció, nem…
Három szervezet, köztük az Élni Veresegyházon Egyesület konzorciumként áll össze azzal a céllal, hogy javítsák a hazai nyilvánosság színvonalát, segítsék a közszolgálati idol fennmaradását. Mi…
Legújabban Budapest Józsefvárosban csinálják meg a braziliai kisvárosból világhódító útjára indult közösségi költségvetés projektjét. Ám Veresegyházon is elindíthatnánk. A lényeg az, hogy először a költségvetés…
Gödöllőn, Füle Sándor egy zebrán történt halálos balesetet követően átvett egy Amerikából hozott gyakorlatot. A gyalogosok nekik kikészített kis zászlóval tudják jobban felhívni a figyelmet…
Egy jó közösség akkor formálódik, kovácsolódik, ha egy nehéz feladatot vagy feladatokat, közös erővel, közös gondolkodással old meg. A közösség ereje éppen abban rejlik, hogy…
A településen rosszabbul sikerült a ledes közvilágításra való áttérés, mint remélték. Ezt kívánta politikai tőkévé kovácsolni Dunaújváros baloldala, ami voltaképp nem ördögtől való. A problémák…
Nos, ez csak egy ötlet, de biztos forrásból tudjuk, hogy lenne rá fogadókészség. Tokaj vízi lehetőségei teljes mértékben kihasználatlanok, néhány ladik a gyönyörű tájban, üres…
A szadai ipari park benzinkútjának tetején furcsa szerkezetet láthatnak az arra járók. Nálunk még szokatlan a látvány, Ausztriában azonban már több mint 400 hasonló működik,…
Volt már a történelemben megcélzott vágy, hogy legyünk Közép-Európa Svájca. Nyilván nem úgy értették akkor sem, hogy legyünk olyan gazdagok, vagy legyenek olyan magasak a…