Szále László veresi polgármesterről írott konyvének kritikája

Van egy stílusbeli üdítő átmenet a könyvben, mikor Szála a saját hangján kezd el írni. Addig ugyanis érzékelhető Pásztor Béla bölcselkedő vezetőknél nem ritka egyszerű érvelési utilitarista stílusa. Szálénél szintet lépünk. Vannak már kérdések is, nem csak válaszok, és megjelenik Bulgakov, Hegel, Milgram és az intellektuálisan igényesebb hangvétel illeszkedik az érvekhez, nem olyan sablonosan moralizálók. Egy jobb szöveg bontakozik ki. Jobb, és mégis egyre egyoldalúbb.

Míg ő Pásztor rövid célratörésről hoz példákat, nekünk eszünkbe jut a rétestésztaként elnyújtott beszédei, melyeket olykor szándékosan fárasztásként használ. Míg Szále a mindenütt jelen levést pozitívan, mi alighanem a hatalom átadásának képtelenségét véljük felfedezni ugyanebben.

A könyv pozitív értelemben csúcspontja mégse a Szále saját hangú méltatása, hanem a Pásztor Bélától vett hosszabb idézet, melyben a polgármester kifejti miért rossz mechanizmus az önkormányzatok autonómiájának csökkentése, azon belül is megfosztásuk az iparűzési adótól. Az iparűzési adó ugyanis abban teszi érdekelté a polgármestereket, hogy munkahelyeket akarjanak teremteni. Gondolatmenetének logikája végre megmutatják, hogy mi az ideológiai motorja Pásztor Béla városépítési filozófiájának.

Szále minden ponton védi gyerekkori ifjú barátját, kire mint nagyfiúra felnézhetett. Így már jobban értjük, talán ez az oka annak, hogy két szempontból sem hatol a dolgok mélyére. Az egyik, hogy nem kérdőjelezi meg a célokat, a másik, hogy nem ismeri a módszereket.

Pásztor módszerei nem csak a „lukat beszélek a képviselők hasába” meggyőzésben merül ki, hanem az átverésben, a személyek egymással szembeni kijátszásában, a lekenyerezésben, a megmentő szerepekbe kerülésben és így a másik lekötelezésében. Utóbbi erejét a szociálpszichológiából ismerem, az előbbiekre rácsodálkoztam, azokat inkább a politológusok tartják számon. Hogy itt már átlép egy határt? Szerintünk igen, Szále pedig nem is ismeri ezeket a játszmákat. Neki a fejét simogatta meg Pásztor, nekem a szemembe hazudott. Azt állította nem lesz az épülő gyárban etilén oxidos eljárás, közben ő aláírt a gyárral egy titoktartást, melyben benne volt az eljárási szándék. Rendben van, hogy hazudnia kellett, de hogy tud ennyire jól? – Mivel azonban rögtön láttam, hogy át akar verni, le akar kenyerezni hízelgéssel, megszületett bennem az ellenszenv. Ahogy Száléban a pozitív előítélet, úgy bennem a negatív. És mindketten állítjuk, hogy ennek ellenére látjuk a „rakotkel” részeit.  

A másik amit szerintem Szále nem kérdőjelez meg, az a célok kijelölése. Az, hogy mindig abba az irányba megy a város, amibe Pásztor akarja, és soha egyetlen ellenvetésre sem hajlik meg nem az irány helyességét bizonyítja, hanem a rábeszélő technikai sikerességét. Nem igen elképzelhető, hogy a főnök mindenhez értene és mindenben igaza volna. Nem kell minden gyárat Veresegyházra hozni pusztán azért, mert aztán munkahelyet ad, meg iparűzési adó bevételt hoz. Pásztor Béla koránál fogva egy iparosítási hetvenes évekbeli értékrendben van. Ha tőle függött volna a Dunakanyarban most vízlépcső volna. Szerencsére politikai tehetségét ott nem tudta kibontakoztatni.

Hogy érvényesítsük vele szemben a posztmodern értékrendszert, kisebbségben lévén, az ő erőforrásaihoz képest csak a közösségi munkára támaszkodva, egyetlen disznóságot sem követhettünk el. Bármilyen kis etikátlanság bélyegként ránk tapadt volna. Nála volt a pénz, a paripa meg a fegyver, övé volt a hatalom, a multicég apparátusa is őt segítette, a képviselők többsége szintén a tenyeréből evett. A bizonytalanokat is meggyőzte. Mégis ő volt az, aki a népszavazásra kiírt mondatot aztán megbundázta és úgy alakította át, hogy csak a csonkási lakosokat érintse a gyárletelepítés. Ettől fogva álságos az egész könyvben az emberekre, meg az önkéntesekre való hivatkozás, mert ebben a történetben mi voltunk az emberek, a civilek, az önkéntesek, és ő félemlítette meg a hivatali dolgozókat milyen vitára jöhetnek, mire nem, s mint említettük manipulálta a népszavazás szövegét. Nyilván lett volna olyan polgármester, aki még nagyobb disznóságokat követ el, viszont azt sem tudom Pásztor követett-e el mást.

A könyvből csak az derül ki, hogy lelkiismeret furdalása van amiért a családját elhanyagolta. Itt se változtatna az életén, ha ez a kérdés. Ebben a részben is van valami póz. Mert hát ha nem változtatná, akkor miért is van lelkiismeret furdalása? A magam részéről mindig abban reménykedtem Pásztor ír egyszer egy őszinte számvetést. Ehelyett kaptunk egy újabb propagandát. A baj valószínűleg az, hogy ha akarna se tudna igazán mély szöveget előállítani, és sajnos Szále László sem haladja meg a zsurnalizmust. Annak egy magas szintjét műveli, de a közönség egyre inkább hozzászokik a mélyinterjúkhoz. El vagyunk kényeztetve igazán mély anyagokkal, és ennek a könyvnek már ebben kéne versengenie.

Szále László mit sem lát abból, hogy Pásztor egyszerre játszik a hatalom összes húrján és közben úgy festi magát, mintha továbbra is a nép egyszerű gyermeke volna. Olyan jól játszik ezen a két hangszeren, hogy 56 éve hatalmon van.

Tudom, hogy visszasírjuk Pásztor Bélát és vezetői attitűdjét, mert neki Mari néni épp olyan fontos, mint X.Y. államtitkár. És élvezi, ahogy az államtitkárt háttérbe szoríthatja. Imádjuk Pásztor Bélának ezeket a dolgait, sőt tiszteljük is érte. Én is látom a kelkáposzta rétegeit.