79 ezer Ft bevételünk volt egyesületi tagdíjból és 36 ezer Ft-al zártunk. Kiadásaink nem voltak azt leszámítva, hogy a Takarékszövetkezet a számlánkat vezette. Mivel ezt…
Olvashatjuk a választ. (A kérdéseket pedig itt.) A történet úgy kezdődött, hogy tájékoztatták a lakosokat vastag térképekkel mérnöki rajzokkal a villanyoszlopok bontásról és arról, hogy…
Az egyesületünk jelen pillanatban nem tart heti kávéházi rendezvényeket, tagjai nem találkoznak vasárnaponként Zsolt Péter lakásában, és pláne nem terveznek akciókat mint a BD-ügy idején. …
Gyanúsan kevés dokumentumot kaptunk miközben ennyi cégéről már régen tudunk. Gábor Csaba Ferenc cégei Cégnév Cégjegyzékszám Alapítva Felfüggesztés, lefoglalás, végrehajtás RGGB 2001.09.10 Építőcentrum 06-09-010106 2002.01.10…
XXVI. Cikkely arról szól, hogy az államnak törekednie kell a közszolgáltatások színvonalának emelésére és a közügyek jobb átláthatóvá tételére. Azaz amikor erre biztatjuk az önkormányzatot…
Tevékenységét azzal kezdte, hogy kizárt a csoportjukból. Megkérdeztem magánlevélben az okát, s azt a választ kaptam, hogy mert nem reagáltam. Mire is? – Egy pengeváltásra,…
Moldvay Miklóstól legutóbb azt kértük, hogy kérjen bocsánatot, vagy igazolja az állítását. Azzal rágalmazta az egyesületet, hogy pénzelték, és azért tudott olyan ütőképes lenni a…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom