2015-ös Közhasznúsági jelentés

79 ezer Ft bevételünk volt egyesületi tagdíjból és 36 ezer Ft-al zártunk. Kiadásaink nem voltak azt leszámítva, hogy a Takarékszövetkezet a számlánkat vezette. Mivel ezt túl soknak találtuk kérvényeztük a pénzintézetnél a számlavezetésünk díjának csökkentését, elvégre ugyan annyit fizettettek velünk, mintha komoly számlaforgalommal terheltük volna őket. 2016-ban már látszani fog ennek az eredménye, mert csökkentették a kérvény hatására a díjat.

2015-ben minden amit csináltunk társadalmi munkában tettük. Országos visszhangot váltott ki például, hogy a polgármesterünk nem kapott semmilyen elismerést, kitüntetést – mármint országosat, mert veresegyházit igen. A vitában mi is hallattuk ezekben a médiumokban a hangunk. (Azzal érveltünk, hogy országos kitüntetést ne politikai alapon adjanak vagy ne adjanak, de az nem kaphat, aki rossz költségvetési moráljával eladósítja a települését, mert ez nem válhat mintává, hiszen ha mindenki ezt tenné az ország menne tönkre.)

A youtube-on folyamatos jelentéseket közvetítettünk a képviselő-testületi ülésekről. Ezek ilyen gyakorisággal 2016-ban már nem biztos, hogy csinálni tudjuk, viszont elmondható, hogy 2015-ben mindez társadalmi munkában történt.

2015 végére megfogalmazódott a tagság növelésének szükségessége.

A facebook profilunk elérte (meghaladta?) a kívánatos mértéket. 2016-ra már félő azzal kell foglalkoznunk, hogy meg tudjuk őrizni közéleti státusát és távol tudjuk tartani a lakosok reklámozási hajlandóságait. Nehéz eldönteni, hogy mi törlendő és mi nem. Ezoterikus önreklámok biztosan, de egyéb programok nem feltétlen. Az olyan apróhirdetések is, melyekben valaki lakást keres valószínű, de ha elkóborolt kutyát lát az maradhat. Szerencsére több más veresi facebook csoport van, melyek helyet adnak a fenti reklámoknak, a miénkben szeretnénk megtartani a magán és kereskedelmi tevékenységgel szemben a közügyek profilt. 2015 végére látszott, hogy ez a következő év egyik konfliktusává növi ki magát.

2015-ben korábbi adóbevallás pótlását is el kellett végezni. Sajnálatos módon az elnökség számára most derült ki, hogy bár éves pénzügyi mérlegek készültek (ez elektronikusan is átment a bíróságra), de mióta nem papír alapon kellett beküldeni az adóbevallást, nálunk valami nem stimmelt.

A mérleg alapján párki láthatta, hogy adóznunk sem kell, hiszen nem foglalkoztattunk senkit és nem voltak bevételeink munkavégzésre stb. de ettől még nullás adóbevallást kellett volna beadnunk, és ezzel kapcsolatos igényét a NAV 2016-ban jelezte is felénk.

Az elektronikus adóbevallás egyesületi elkészítése először is egy EGYKE nyomtatvány kitöltését teszi szükségessé, mely hozzárendeli az megbízott ember adószámát az ÉVÉ-hez. Nos, ennek az infónak a NAV-tól való megszerzése éppenséggel nem ment attól, aki jelezte az elmaradást, és akit fel is tudtunk hívni, ellenben az a szám amit megadott napokig elérhetetlen volt, így csak sokára derült ki számunkra ez az EGYKE, s hogy ezért nem fogadja be a rendszer amit küldünk. Valószínű az elmúlt években is csak azt hittük, hogy rendben vannak a dolgok, miközben a NAV-hoz nem is érkezett meg a bevallásunk. Az EGYKE nyomtatvány kitöltését – csak jelezzük, hátha más is kerül hasonló helyzetbe – személyesen kell bevinni, miután az ember kap egy levelet, és attól kezdve valóban működhet a dolog. A NAV minden bevallás után küld egy visszaigazolást a beérkezésről, majd kell küldeni egy elfogadó vagy elutasító mailt is.

A 2015-ös elszámolásunk valószínűleg senki által nem érdekelt részleteibe azért adtunk betekintést, hogy senki se higgye azt, hogy egy egyesület fenntartásával semmi munka nincs.

Tekintve, hogy létezik a közhasznú státusunk, bárki 1%-át az adójának irányíthatja hozzánk, de 2015-ben nem merült még fel bennünk, hogy ilyen típusú kampányba kezdjünk, s hogy ennek bármi értelme volna.

2015 az önkéntes év volt. Mindent mindenféle pénzmozgás nélkül csináltunk, s hogy mennyi együttműködésünk volt az önkormányzattal – pl. a GE fahulladékának nyomon követése – az könnyen megnézhető, ezen a honlapunkon. (Ezt éves jelentésünkben azért emeljük ki, mert a közhasznúság egyik feltétele, hogy legyen együttműködés az önkormányzattal vagy az állami szervekkel.)

Végezetül és nem utoljára az ÉVE volt az Írók Könyvesboltjában a vendéglátója sok jelentős, ismert, és kevésbé ismert civil szervezetnek, akiket igyekeztünk összehozni. Erről bővebbel ld. itt.