Archive

Vissza a Főoldalra
Legfrissebb

Év végi beszéd – Veresegyház

  Teltház előtt tartotta év végi beszédét Pásztor Béla. A kitüntetések átadása előtt (a volt jegyző kitüntetésének elfogadhatatlanságáról ld. itt.) elmondta, hogy 2012 is anyagilag stabil év lesz. A hallgatóság

Önkormányzati anyagok

Lebek László városi kitüntetése

  2011 december 31-én Veresegyház volt jegyzője átvette a város kitüntetését, melyet Pásztor Béla nyújtott át. Elsőként vonulhatott ki az ünnepeltek közül. Minden rendszer gátlástalanságának egyik legárulkodóbb jele, mikor kitüntetéseket

Csődkezelés

Következmények láncolata

A hazai közvélemény nem ismeri a nyugati intézmények döntésmechanizmusait. Mi következik pl. ha nem demokratikus országnak nyilvánít minket az USA, miért biztos, hogy ebből az IMF teljes kihátrálása lenne, és

Zöldkereső

A GE is örül, hogy a város termálfűtést biztosít nekik

  Érdemes meghallgatni Somogyi Balázs igazgató nyilatkozatát (a videón a 2. percénél kezdődik). Ugyanis eredetileg “nem mozdultak rá”, kis megtakarításnak látszott, nem érdekelte őket a lehetőség.   Aztán Pásztor Béla

Egészség

Jövőre jobb szexet

  Az írás nem új partnert ajánl, hanem a szokásos egészségesebb táplálkozást. Ld. itt. S ne feledkezzünk meg az önbizalomról sem, mert minél egészségesebb önbizalommal rendelkezünk, annál többet nevetünk, és

Érdekességek

Szilveszter eredete

  A IV. századtól fogva ünnepeljük. Ld. itt.

Önkormányzati anyagok

Pásztor Béla perének januári menetrendje

Az eseményről egyenes közvetítést ad a Veresegyházi Hírhatár. Szavazatára kíváncsi az ÉVE. Ld. a főcímtől jobbra. A “MAPPÁK” alatt. idő: Január 10., 23.hely: Pest Megyei Bíróság9 óra, fszt. 21. A

Csődkezelés

Az autó nem élőlény

  Egy élőlényről, ha át kell adnunk, igyekszünk őt ápoltan, gondoskodva, a legjobbakat kívánva útjára ereszteni. Az autókkal nem így vagyunk. Ha tudjuk, hogy le kell mondani róla, mert a

Szakmai anyag

Éhségsztrájk – Mi lesz ennek a vége?

  A köztévé előtt éhségsztrájkolót kirúgták az állásából, szólnak a hírek ld. itt. A konfliktus kiélesedésének oka, hogy a sztrájkolók szimpatizánsai is egyrészt a jog eszközével élve feljelentést tettek (az