Éhségsztrájk – Mi lesz ennek a vége?

 

A köztévé előtt éhségsztrájkolót kirúgták az állásából, szólnak a hírek ld. itt. A konfliktus kiélesedésének oka, hogy a sztrájkolók szimpatizánsai is egyrészt a jog eszközével élve feljelentést tettek (az LMP ezen lépésére még visszatérünk), másrészt, hogy Nagy Navarro Balázs módosította követelését, s nagyobb fejeket is követelt, mint korábban.

Két elhibázott lépés. Előbbi azt váltotta ki, hogy megnézte az Alap is (köztévések új munkáltatója) mire hivatkozva tudja azonnal felmenteni az éhségsztrájkolókat, ami meg is történt. A másik, a követelés módosítása, ami azt eredményezi, hogy mint tárgyalópartnerek válnak komolytalanná Navarroék, hiszen mostantól fogva bármilyen követelésük teljesítése esetén sem lehet senki sem száz százalékig biztos abban, hogy a sztrájkot befejezik. Egy éhségsztrájkba belemenni csak megfontoltan és a végsőkig elszánva lehet, s ehhez tartozik az is, hogy csak rendkívüli és új információk hatására módosíthatók az eredeti követelések. De azért ne gondoljuk azt, hogy a sztrájkolók és szimpatizánsaik ezek miatt a taktikai hibák miatt hamarosan vereséget szenvednek.

Az éhségsztrájk azért olyan kemény fegyver, mert a hatalommal rendelkező utolsó fenyegető eszközét semlegesíti. Még a börtönben lévő rabok éhségsztrájkjától is megrémülnek a börtönigazgatók, vagy akár maga a bíróság. (Ld. Hodoroszkij sikeres éhségsztrájkját.) Gyarmattartók háborút veszíthetnek el (Ld. Gandhi politikáját). Ilyenkor a hatalom erőszakos szabályozóeszközei válnak működésképtelenné. Voltaképp csak kettő marad meg, az egyik a hozzátartozók vegzálása, a másik pedig a kínzás. S most valódi kínzásra gondolunk, nem olyanra, mint ami miatt Schiffer András az LMP vezetője rendőrt hívott, s vagy ő vagy Navarro feljelentette a köztévét. A fájdalom ugyanis lehet félelmetesebb a halálnál. Az éhségsztrájkoló elvileg bevállalja a halált, de a kínzástól még ő is megijedhet.

Ami Schiffer aktivitását illeti két baj van vele. Egyrészt elhamarkodott volt, mert csak fokozatosan lehet eljutni a feljelentésig, előbb kérni kell a hangos zene lehalkítását, majd beígérni a feljelentést (ezekről sajtótájékoztatót tartani), és csak mindezek után szabad megtenni egy ilyen lépést. (Nem világos számunkra ki tette a feljelentést, Navarro vagy Schiffer.) Másrészt azt is el kell dönteni ki vezeti az akciót. Ha Nagy Navarro, akkor Schiffernek az ő ajánlásait kell követni, s ez esetben mint korábban írtuk taktikai hiba Navarro részéről a feljelentés támogatása vagy megtétele. Ha az akciót Schiffer vezeti, az meg alapjaiban probléma, mert politikai haszonszerzés merülhet fel az emberekben, és joggal. Azonban minden politikai és civil – ma így szoktuk mondani – „kommunikációs ügyetlenkedés” ellenére úgy véljük a helyzet sokkal komolyabb, mint azt a Fidesz hiszi.

Az éhségsztrájk egyfelől azt üzeni, hogy „nincs hatalmad felettem”, a fiziológiás szükségleteim közül a legfontosabbat, az ételt és a biztonságot adom fel. Ilyen értelemben a kirúgatás árnyékra vetődés, a sztrájkolókat nem is viseli meg, ellenben mártírt csinál belőlük, ezért azt is bátran állíthatjuk, hogy ez meg az Alap részéről volt hibás lépés. Az éhségsztrájk veszélye másfelől az, hogy önmagában is érzelmeket szabadíthat fel, különösen a félelem érzete csökkenhet azokban, akik korábban visszahúzódtak. (Márpedig félelem van azok részéről is, akik még a tévében dolgoznak, és azok részéről is, akiket eltávolítottak, de még reménykednek abban, hogy egyszer visszatérhetnek.) A félelmek legyőzése viszont mobilizálhatja mindazokat, akik úgy érzik igazságtalanság történt. Először is elszégyellik magukat, hogy nekik nincs veszélyben az életük, csak az állásuk, mégis gyáván viselkednek, helyettük viszont valaki akár az életét is hajlandó feláldozni. Ha minden reggel amikor a munkahelyükre mennek láthatják az éhségsztrájkolót, saját gyávaságukkal minden reggel szembesülnek. Ezen valamelyest segíthet, ha eltávolítják őket a színhelyről, de teljes megoldást csak a hírzárlat adhatna, azaz, ha nem tudhatnánk hol vannak és sztrájkolnak-e még.

A helyzet robbanás felé vezet. Ha az éhségsztrájkolók hitelesek, plusz látszik fizikai gyengülésük, az előbb-utóbb az összes érintettből kikényszerítik az őszinte és nyílt állásfoglalást. A látens közvéleményt az éhségsztrájkolók valódi közvéleménnyé tudják tenni. Ilyenkor számít aztán az igazság. A tévések tudják egyedül beleszóltak e a hírszerkesztésükbe, fel kellett-e adni szakmai normáikat stb. Egyszóval ők tudják (s nem e sorok írója), hogy az éhségsztrájkolók követelése igazságon alapszik-e. Ezzel együtt lehetnek érdekek és ellenérdekek, de már nem lesz félelem. Lehet belső polgárháborús helyzet, de lehet belső forradalom is. Akár erőszakos akciók. Ezt egyedül az éhségsztrájkoló maga tudja majd kézben tartani, ha és amennyiben hitelesnek fog számítani a többiek számára, s ha és amennyiben nem engedi át az irányítást a politikusoknak.

 

S ne feledjük azt sem, hogy rengeteg sértettség jellemzi az egész magyar közéletet, és a médiából kibontakozó forradalmi vagy polgárháborús helyzet futótűzként átterjedhet bárhová máshová. Először csak az értelmiség szolidáris (ld. pl. itt egy nyilatkozatot a sok közül.), aztán az elégedetlenség átszivárog. Szóval ezek miatt a dolgok miatt úgy véljük, 2012 eseményeinek kiindulópontja lehet épp Nagy Navarro Balázs és barátai éhségsztrájkja. Felmentésük miatt nekik ez már egy nulla összegű játszma, vissza nem fordulhatnak. A társadalom pedig egyre kíváncsibb lesz erre a valódi valóságshowra, hogy aztán szavazzon, ki is essen ki.