Igen érdekes helyzet kezd kialakulni, hiszen a magyar társadalomnak elege volt a parttalan demokráciából, és elege volt abból, hogy az intézmények kezdtek szétesni. Szembesülhettünk azzal…
Különbözőképpen reagált a bal és a jobboldali értelmiség a címben említett ügyekben. De legalábbis baloldalt hiányzott az egység. Ugyanakkor az esetek nem voltak egymás tükörképei…
Sok sznobizmus volt benne mindig, amire már Doktor Bubó is felhívta a figyelmet. S ami nagyon vonzó a sznobok számára, ahhoz korrupcióval, kapcsolatokkal, pénzzel…
Róna Péter megállapítása – „a békemenet kormányt mentett” – a 168 órának tett interjúban nem utolsó sorban Bayer Zsolt kommentárja-cikke miatt komolyabb hullámokat vetett. Csak…
Hogyan jelenik meg a nép? – Egyének gyülekezeteként, egyesületek által szervezett módon (civilként), érdekvédelmi szervezetek jóvoltából (szakszervezetek, ld. képünkön a pecséteket). A szakszervezetek egy-két…
Miközben az ÉVE mindent megtesz azért, hogy helyi szinten a Jobbik ötletei, véleménye – ha az a közérdek szempontjából jelentős – helyet kapjon a nyilvánosságban,…
A mellékelt tanulmány alaposan körüljárja az alábbi témákat. A tolerancia ugyanis: képesség a párbeszédre és a kommunikációra, képesség a partnerek álláspontjába való belehelyezkedésre, képesség…
Azt gondolom, hogy a Nyugat eldöntötte, hogy civilizációjának megvédése érdekében gazdasági és politikai eszközeivel „háborút” indít Magyarország ellen. Norbert Elias lebegett a szemem előtt, aki…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.