Szakszervezetek

 

Hogyan jelenik meg a nép? – Egyének gyülekezeteként, egyesületek által szervezett módon (civilként), érdekvédelmi szervezetek jóvoltából (szakszervezetek, ld. képünkön a pecséteket). A szakszervezetek egy-két európai országot leszámítva mindenütt veszítettek tagságukból. Ám vannak, akik bár kevesebb taggal bírnak, mint 10 évvel korábban, csökkentették tevékenységüket, és ahol erősebb lobbierővel bírnak, oda fókuszálnak. Nem csak a nagy szakszervezetek tudnak sikeresek lenni, a siker feltétele nem pusztán a létszám.

De azért a létszám kérdés az egyik legfontosabb kérdés. Sok helyütt nem tartanak igényt a szolgálataikra, és így nem lépnek be. Vagy a vállalat vezetése nem nézi jó szemmel. Vagy belépnének, de senki sem kérdezi meg a dolgozót, hogy akar-e egy ilyen védernyőt, és kommunikációs hiányok miatt marad néhány ember távol. Vagy nem is védernyőként kéne másoknak a szervezet, mert nem a munkahelye megmaradásáért aggódik, hanem a fizetését szeretné emelni. Vagy úgy érzi van olyan értékes munkaerő, hogy a munkaadóval közvetlenül tud megállapodni.

A szakszervezetek maguk is lehetnek demokratikusabb meg kevésbé demokratikus struktúrák. Minél inkább a vezetők határozzák meg az irányt, annál inkább szeretnének több tagot, és minél inkább a tagság befolyása az erős annál kevésbé fontos a taglétszám, viszont annál fontosabb, hogy a tagság számára fontos ügyeket vigyen a vezetés.

Aztán itt vannak a potyautasok. Azok a dolgozók, akik örülnek a szakszervezetek által kiküzdött jogoknak, de maguk nem lépnek be, és tagdíjat sem fizetnek. (Jelentős probléma ez nálunk más téren is, mely épp a demokratikus nevelés hiányából következik.)

Lehet, hogy a szakszervezetek végleg eltűnnek, de az is lehet, hogy egészen új toborzási stratégiákkal jelentkeznek majd, és kibővítik szolgáltatásaikat. Az ajánlott tanulmány ezeket a kérdéseket is tárgyalja, ahogy a fentieket is.

A mellékelt dolgozat nem könnyű szöveg. A legtartalmasabb rész számunkra az, ahol a szakszervezetek visszaesésének okait veszik sorra. Ld. itt.

 

A tanulmány eredeti forrása: Az NFSZ Munkaügyi Kutatások Portálján található: http://www.employmentpolicy.hu/resource.aspx?resourceID=252_merop_szakszervezetek_1