Doktori

 

Sok sznobizmus volt benne mindig, amire már Doktor Bubó is felhívta a figyelmet. S ami nagyon vonzó a sznobok számára, ahhoz korrupcióval, kapcsolatokkal, pénzzel mindig is hozzá lehetett jutni. Vannak és mindig lesznek olyanok, akiknek igazából semmi szükségük az ilyen klubtagságokra, nem folytatnak tudományos munkát, nem gondolkodnak a tudománynak megfelelő módon. És ennek az ellenkezőjére is akad számtalan példa, mert amúgy meg mindenféle plecsni nélkül is van akinek az érvelési módja módszertanilag tudományos, és született feltaláló.

Ráadásul maga a doktorrá fogadás is sznob keretek közt történik. Az eljárásmenet is sok pozőrséget tartalmaz, aminek talán volt akkor értelme, amikor még egy szűk kiválasztott réteg kerülhetett be ezen az ajtón, de ma a tömegbelépések idején inkább visszataszító, mint vonzó.

S végül atavisztikus módon igyekszik megtartani a doktori a klubjellegét, ami szintén az értékmegőrzést célozna, miközben már rég nem klubról van szó, hiszen a tudomány doktorai (és most nem az orvosokról meg a jogászokról beszélek) már rég nem ismerik egymást, márpedig egy klub sajátossága, hogy mindenki ismeri a klubtársát.

„Nem is szeretnék egy olyan klub tagja lenni, ami felvenne a sorai közé”- mondja Woody Allen. Szerencsére azonban a tömegképzés miatt ez is változóban, a teljesítmény egyre fontosabb, a külsőségek egyre kevésbé számítanak. Ma még mégis úgy viselkednek a doktori átadásakor – a tézisek ismertetésekor akkor lehet és csak arra lehet válaszolni, amit kérdeznek, fel kell olvasni a választ, a plecsni átvétele előtt esküt kell tenni, van ahol fehér kesztyűt kell húzni, és az egyetem összes vezetőjével, akit szintén nem ismer az ember kezet kell fogni, és ők is úgy tesznek, mintha tudnák és érdekelné őket ki vagy stb.

Tényleg borzalom az egész. Különösen az, hogy egy befogadási procedúrának tűnik, mintha arról szólna, hogy beveszünk-e magunk közé mi doktorok, téged. S amikor a forma már-már fontosabbá válik mint a tartalom, fordul ki a normalitásából a világ. Bergson, a filozófus sokat elemezgette ezt a jelenséget a Nevetés című művében. Mert hogy alapjába véve ez nem is borzalmas, inkább nevetséges.

Van azonban egy szociológiai szempont is, ami miatt a PhD megszerzése immár se nem úri huncutság, sem pedig a céhek önvédelme. A tömegképzés miatt az egyetemi diploma értéke és rangja nem a régi. Ahogy valamikor az érettségi is sokat számított, ma már elvárás. Sőt, a reneszánsz idején egész Magyarországon az összes egyetemet végzett embert név szerint ismerte mindenki. A mai PhD értéke nem több, mint a 20-30 évvel ezelőtti egyetemi diploma. Ez azoknak a legszomorúbb, akik 20 évnél régebben szerezték meg az egyetemi oklevelüket, tudásuk is értékes, a tudományban is tevékenykednek, és mégis a papírjuk devalválódását láthatják.