Néhány platóval vihettek el a Garabonciás utca oldalán a Kisrétről. Három ilyen harapásnyom látható, de nem kutya, hanem markolóharapás. Megérdeklődjük az önkormányzatnál, ők tudnak-e róla.
Nagy érdeklődéssel vártam, hogy mikor érkezik el a sorozat Veresegyház azon egyetlen képviselőjéhez, aki dolgozik, aki kérdez, akinek vannak ötletei és javaslatai, és aki nem…
Újabb SZOVE képviselőt mutatott be Mohai Imre. Valamelyest a cikksorozat iránti érdeklődésünk kezd unalomba fulladni, de most már a befejezetlenség olyan feszültséget teremtene, hogy azért…
A Guardianban jelent meg egy mondat, melyből kiderül, hogy nem csak azok hősök, akik a már lángoló tüzet oltják, hanem azoknak is élet-halál kérdése van…
A függetlenség felütésével kezdi a képviselő, noha rögtön a neve mellett ott a SZOVE. Ez már egy oximoron. Mondjuk úgy finoman fogalmazva, hogy egy Pásztor…
Pásztor Béla polgármester felhívott telefonon, és egyrészt biztosított, hogy az önkormányzat általi égetés csak és kizárólag zöldhulladék volt, és ha valami büdös is volt…
Pásztor Béla polgármester felhívott telefonon, és egyrészt biztosított, hogy az önkormányzat általi égetés csak és kizárólag zöldhulladék volt, és ha valami büdös is volt a…
Mohai Imre harmadik interjúja Gáncs Gáborral készült. Már a legelején elcsodálkozunk, mert egy kérdés így szól: „Tagja-e valamelyik bizottságnak?” A képviselő úr tudvalevően partvonalra lett…
Mohai Imre második portréja Leviczkivel készült. Megtudjuk az interjúból, hogy a képviselő kicsit fanyalog, de hogy mi a konkrét baja azt nem. Már-már azt hinné…
A Mohai Imre által készülő nagyon fontos képviselői interjúsorozat első megszólalója Bobál Imréné. Azért fontos ez, mert felér majd egy szociológiai értékkutatással. A képviselő…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom