Bobál Imréné

 

A Mohai Imre által készülő nagyon fontos képviselői interjúsorozat első megszólalója Bobál Imréné. Azért fontos ez, mert felér majd egy szociológiai értékkutatással. A képviselő asszony a következőképp fejezi ki küldetését: „a mi politikánk a polgármester úr támogatása”.

Egy pont a lojalitáskultúrának. Ez egy igen jó stratégia az egyéni érvényesüléshez. Eredete a családi hatalmak megerősítéséig nyúlik vissza. Annak valamiféle modern fejlettebb utóélete. A családi támogatások, egy tag vezetői pozícióban tartása igen hasznos szokott lenni a család egésze számára. Ismert egy biológiai megfigyelés (leírását ld. Bereczkei Tamás: Génektől a kultúráig), ahol egy fél oldalára lebénult majmot a család még évekig hatalomban tudott tartani, pedig a kihívók már jóval erősebbek voltak mint a vezér.

A génektől a kultúráig tartó fejlődés legmagasabb foka, amikor nem a politikusokért történik a politizálás, hanem bizonyos ügyekért. Bobál Imrénének is vannak ügyei, melyeket szeretne megvalósítani. Pl. egy bicikliút, meg szeretne egy jó fürdőt, és ezért még a népszavazást is támogatná. De arra a kérdésre, hogy mi az ő küldetése nem azt mondja, hogy szervez egy népszavazást, vagy tesz valamit a bicikliútért, hanem a polgármester szolgálatát. Vagyis a célok közül a legfontosabb számára a polgármester hatalomban tartása.

Azt is mondja, hogy jövőbeli politizálása is a polgármester igényeitől kéréseitől függ. Ha ez igaz – és ez pozitívum -, nem saját maga hatalomban tartása mozgatja, hanem a hűség. Nem az érdekli, hogy miképp tud bennmaradni a szűk képviselői körben, melyről ő maga is tudja, hogy egyre inkább szakma, és nem lehet csak úgy az utcáról beesve csinálni. Kérdés mennyire érzi magát ebből a szempontból jó szakembernek, illetve egyáltalán fontos-e, hogy az legyen, ha úgyis a lojalitás a legfontosabb? Azt mondja azért kell a tudás, hogy a gombot nyugodt lelkiismerettel tudja megnyomni.

A lojalitáspolitika azonban kontraszelektív ebből a szempontból. Minél butább marad valaki, annál biztosabban nyomja meg nyugodtan a gombot. Bobál Imréné a legnyugodtabb képviselők közé tartozik.

Véleményünk szerint Veresegyházon már minden igen gombot nyomogatóan a szívéhez kellett volna kapnia.  A bicikliutat meg fürdőt mi is várjuk, akárcsak ő.