Zsolt Péter elemez – Az elvándorlás bennünk van

Ez a cikk egy ÉVE tag külföldre költözésének kapcsán íródik. Így kívánunk neki jó utat, és sok szerencsét.

Míg létezett a vasfüggöny az emberek egyaránt voltak megfosztva attól, hogy beleszóljanak a nagyobb közösség dolgaiba, és attól is, hogy olyan helyre menjenek, ahol ezt megtehetnék. Eléggé boldogtalanul, öngyilkos képzelgések közt meredtek maguk elé, sokszor anélkül, hogy tudták volna milyen hiánytól szenvedtek.

Bár az egyén szempontjából egyfajta személyiségfejlettséget jelent, ha elegendő önmagának, az ember mégsem így van kitalálva. Az NDK területén azután is szürke arcokat lehetett látni, hogy már a fal leomlott. Nem megy egyik napról a másikra a kapcsolatok kiépítése.

A tudomány mára bebizonyította – hálózatelméletek -, hogy a boldogsággal leginkább a kapcsolatok száma korrelál. Márpedig a liberális demokráciák sokféle kapcsolati hálózatot tudnak működtetni, épp azért, mert ezeken keresztül lehetőség nyílik a világ befolyásolására. A családi és üzleti hálózatokon kívül önkéntes segítő közösségek, sport, és szabadidő hálózatok, hatalomért küzdő, döntéseket befolyásoló hálózatok. Egy ilyen sűrű, sok kapcsolattal bíró egyén nem csak boldog, de jogosan is boldog, és nem kell félnie attól, hogy az utcán találja magát hajléktalanként. Sok és sokféle barátja van.

Rá kellene ébrednünk arra, hogy a magyarországi kivándorlás okai közt nem csak a megélhetési problémák a hajtóerő, hanem az is, hogy a nincs vasfüggöny, és ezért nem kényszerül senki sem arra, hogy depressziósan maga elé bámuljon, csak mert kapcsolati hálói leértékelődtek.

A kapcsolati hálók attól értékelődnek le, hogy összpontosul a hatalom, és kevesebben szólhatnak bele a döntések kialakításába. Ezzel együtt persze növekszik a hatalommal rendelkezők korrupciós kitettsége, hiszen egyre kevesebben, egyre komolyabb döntéseket képesek hozni. S növekszik a pozíciókért folytatott küzdelem, és a küzdelem etikátlansága is. Legkevesebb az, hogy behódolni kell a kisfőnököknek a nagyok előtt. Pásztor Béla egy ilyen helyi nagyfőnök.

A rendszerváltás utáni évek – akárcsak az NDK esetében – a közösségi döntéshozatali tudás hiányáról, tehetetlenségéről szólt, noha a lehetőség kinyílt. A lehetőség önmagában sokat jelentett, az öngyilkosok száma például lényegesen csökkent, noha a többség nem gazdagodott, hanem szegényedett.

Az alulról jövő kreativitás azonban csak utat tört magának. Egyre többen éltek a lehetőségekkel. Először csak a bolondok, de ilyenkor látszik, hogy rájuk is szükség van. A hatékonyság persze csökkenhet is, ha a döntéshozóknak egyeztetési kényszereik vannak, hiszen ez lelassítja a folyamatokat, és gyakran a közösség bölcsessége egyáltalán nem jobb, mint az egyéné, sőt. Viszont az emberek kezdenek boldogabbak lenni. Ez is alátámasztható bizonyos szociálpszichológiai kísérletekkel, ahol a közösség feladatmegoldása ugyan kevésbé eredményes, mikor a feladatok bonyolultabbak voltak, de roppant jól érezték magukat a résztvevők.

2010-re a Fidesz fülkeforradalmával, illetve Veresegyházon pedig Pásztor Béla addig nem látott győzelmével kezdődött az addig nem látott központosítás. Látványosan romlott a szakértelem a helyi testületben (az országos eseményeket most hagyjuk), mert az új emberek semmit sem tudtak a működtetésről, érdekképviseletről. Lojalitásról viszont annál többet. Visszahúzódtak a civil szervezetek, s mindenfajta kreativitás, a központi elképzelések viszont felgyorsulhattak. (Ld. pl. körgyűrűk építése.)

2014-ben a hatalomkoncentráció tovább növekedett (és most hagyjuk a helyi szintet), ugyanakkor látható, hogy a belső feszültségek is kibontakoznak, ha nincs versenytárs, kontroll, vagy bármi, ami összetartana. A boldogtalanságérzet tovább erősödik, a hálózatok eljelentéktelenednek, infantilizálódnak, ami alatt azt értem, hogy csak kicsi dolgokkal foglalkoznak, mert a nagyobbakkal úgy sem érdemes.

Itt tartunk most. És mindenki biztosra veheti, hogy nincs sok remény az optimizmusra. Se országos, se helyi szinten. A központból érkező fejlesztések nem csak, hogy nem tudják boldogítani a polgárokat, de előbb-utóbb kimerülnek, ahogy a központban lévő emberek tudása is, ötletei is kiapadnak, illetve egyre abszurdabbá válnak.