Lengyel barátaink – 2012. március 15.
Szerencsére a lengyel szónok semmi olyasmit nem mondott, ami a magyar belpolitikai helyzetre vonatkozott volna. Ennek meg lett volna ugyanis az a veszélye, hogy a Szolidaritás egy másik rendezvényre meghívja a lengyel hajdani Szolidaritás résztvevőit. Ehelyett csak arról volt szó, hogy Európa megtanulhatja tőlünk – értsd lengyelektől és magyaroktól -, hogy az identitását megörő nemzetek önkéntes társulása a jövő útja. Példát vehet mindenki a lengyel-magyar együttműködésről.
Kicsit nyitott kapuk döngetése volt ez, hiszen az EU nem KGST, kezdettől fogva az a filozófiája, hogy a kisebb nemzetek nagyobb súllyal képviselhessék érdekeiket, és kezdettől fogva a kulturális különbség és identitás megtartásáról volt szó. Igaz, volt egy multikulturális ideája is, meg volt egy bürokratikus irányítási elképzelése is. Mára ezek válságban.
Másfelől viszont az Eu azt is belátta, hogy korábbi toleráns, „minden ország úgy képviseli a demokráciáját ahogy akarja” álláspontján is módosítani kell. Jobban meg kell határoznia, hogy milyen demokráciát tart kívánatosnak, nem elégszik meg a választások szabadságának biztosítékával. E tekintetben viszont Magyarország volt az EU számára, aki felhívta a figyelmet, változnia kell.
Az EU tehát alakul, nem multikulturális már, de óvni is kívánja területe nemzeteit a kormányuktól való kiszolgáltatottságtól.
Nagyon jól tette a lengyel szónok, hogy ezekbe a kérdésekbe nem bonyolódott bele. Azonban még így is volt egy kemény üzenete, hiszen sejtetni vélte, hogy az önkéntes együttműködéssel szemben ott van a külső erő, mely kényszeríteni akar, s amit mi nem tűrünk. Ezzel kapcsolatban pedig mindenki arra gondolhatott, amire akart.