Hogyan válasszunk új köztársasági elnököt?

 

Bár az ÉVE csak egy helyi politikát és demokráciát javítani kívánó egyesület, talán fenti kérdés kapcsán is épp úgy ötletelhetünk, mint akárki más, sőt szeretnénk is, ha ilyen ötletelés elindulna. (Egyébiránt pedig nincs is olyan nagy különbség a helyi és az országos demokratikus eljárási módszerek kialakítása közt.)

A következő a javaslatunk. Minden parlamenti frakció számarányának megfelelően állíthasson egy jelöltet. Most pl. az LMP 1-et, a Jobbik és az MSZP 2-őt-2-őt, a Fidesz-KDNP 5-öt. A jelölteknek minden jogi feltételnek meg kell felelni, ami a köztársasági elnökkel szemben a korábbiakban is elvárható volt. Összeférhetetlenségi szabályoknak eleget tesznek, meghallgatják őket, parlament kiszelektálhatja a jelölteket stb. A rostán átjutottak közül pedig véletlenszerűen, sorsolással kerüljön ki a győztes.

Tudjuk, rengeteg veszélye van ennek. Bizonyos politikai kultúra nélkül eleve kudarcra van ítélve egy ilyen rendszer is. Ugyanakkor jónéhány előnye van:

– Megmarad a politikai felelősség, mert minden frakció felel a saját jelötjéért.

– Megmarad a parlamenti felelősség, mert egymás jelöltjeit megszavazzák.

– Nem a kormány kegyességétől függ, hogy éppen az ő filozófiáját szerető elnök lesz, vagy pedig az elnök az ellenzék holdudvarából jön.

– Nehezebben alakul ki elnök nélküli állapot ill. olyan helyzet, mikor érdemben már nem a Parlament jelöl

– A véletlen fokozza az elnök legitimitását.

– Szinte bizonyosan kiszűri a véletlen a doktori címre méltatlant.

Az utóbb szempontnál maradva. Tegyük fel, hogy mind a 10 köztársasági elnökjelölt doktor, és közülóük egy plagizálással szerezte meg a fokozatát. (Ld. a Schmitt Pállal szemben felmerülő plagizálás vádat.) Még ebben az esetben is csak egytized a valószínűsége annak, hogy a problémás lesz a kiválasztott. Állítjuk, ha a véletlen belép a folyamatba sokkal valószínűbb, hogy alkalmas köztársasági elnökünk lesz, mintha azt az aktuális kormányzatra bíznánk.

Ne feledjük, eddig mázlink volt a köztársasági elnökeinkkel, a jövőben ha a rendszeren nem változtatunk, általánossá válhatnak a velük kapcsolatos problémák.