Jogunk van félni – Orbán Viktor és Pásztor Béla illiberalizmusa

Veresegyházon nem csak tisztelet övezi Pásztor Bélát, de sokan félnek is tőle. Lehet, a „jó” politikus olyan, hogy bünteti, aki nem hódol be neki, s általában is összekeveri a vele való egyetértést, az ő szolgálatát a helyessel, s azt gondolja, minden más törekvés helytelen, káros, s aki szembeszáll vele megérdemli amit kap tőle. Hogy mit kaphat az ilyen politikustól a vazallusa? – Hát ez nagyjából-egészéből attól függ, milyen korban élünk, vagy hogy milyen dimenziókban politizál: pénzt, szeretetet, hatalmat.

Pásztor Béla és Orbán Viktor nagyon hasonlóan láthatja ezt a dolgot. Mindketten ezen a tájon szocializálódtak, itt kísérletezték ki mi a siker biztosítéka, ezért tehették hasonlóvá őket a körülmények.  Olyanok, mint két fa, amelynek koronáját egy irányba fújta a szél. Az alábbiakban Sargentini, Magyarország demokráciáját elítélő jelentése kapcsán vizsgálódunk egy keveset.

A Sargentini jelentés elfogadását az európai parlamentben nagy tapsvihar követte. Nem tudjuk, de a gyanúnk az, hogy Magyarországon az emberek nagyobb része örömmel veszi a jelentés elfogadását, Magyarország elítélését, noha ez nyílván egy öngól mindannyiunk számára.

Néhány érv fenti állításunk mellett.

1. Nagyon sok nálunk a bizonytalan szavazó. A szavazók az elmúlt évtizedekben könnyen vándoroltak, nincsenek beágyazva a pártok. Egy kisebbség fegyelmezettségének köszönhető a parlamenti 2/3. Ez így van Veresen is. Pásztor Béla politikai sikerét egy őslakos keménymagnak, és egy teljesen tanácstalan de könnyen másfelé is szavazó beköltözőknek köszönheti.
2. Az Eu-tagságot fontosnak tartják a magyarok. Abban látják a rend biztosítékát, s nem bíznak joggal saját vezetőikben.
3. A vezér túl magasra nőtt.
4. Jól bevált klisék hangoztatása, folyamatos ismételgetése politikai kommunikációjuk jellemzője. Ez könnyen humor tárggyá válhat. (Mind a magas lóra kerülést, mind a merevséget humor által bünteti a nép.)
5. Pásztor Béla és Orbán Viktor egyaránt használja a méz és ostor technikát. A támogatók jutalmat, a kritikusok büntetést kaphatnak. A hűség a szakmaiság előtt. Mindennek történelmi hagyományai vannak, a technika nem vált ki lázadást, inkább beletörődést, sőt dicséretet.

A párhuzamok folytatása előtt nézzünk meg néhány ellentétet is. Pásztor nyitott befogadó politikát képvisel, és nem emeli ideológiai szintre a tőle való félelmet. Következetes apa figura, aki meleg szívű, ha nem is engedékeny. Orbán Viktor viszont sikereit a félelemre alapozza, és hovatovább tőle magától is félni kezdenek az emberek.

A magyar politikai rendszer a maga puha illiberális formájában a félelemre épül. Nálunk a félelem nem csak szükséges rossz, de maga a szabadság bizonyítéka. Mi félhetünk a bevándorlóktól, a nyugati cselekvő társadalmak közvélemény-klímája ezt meg se engedné. Nem csak gyűlöletet kelteni nem szabad például a svédeknél, németeknél, de félni sem. (Amúgy a gyűlölet alapja a félelem, amiképp nálunk a tiszteleté is.) Félhetünk a vezetőinktől, a munkaadóinktól, az intézményeinktől, orvosoktól, rendőröktől, a hatalmon lévők bosszújától. Csak az alul lévők bosszújától nem kell félni, s ebben különbözünk a Nyugattól. Ott bizony fordítva van, de legalábbis kölcsönös: aki nem méltó a hatalomra, az bukik.

Pásztor Béla bátor ember, vakmerő, csínytevésben vagány, kockázatvállaló. Aki közelebbről ismeri, tudja, hogy kamaszos vakmerőség hajtja, aki nem ismeri, gondoljon Orbán Viktorra, mert ebben is hasonlítanak.

Mindig optimistán, pozitívan állnak a küzdelmeikhez, el sem tudják képzelni, hogy veszíthetnek. Szerencsés csillagzat alatt születtek, sokszor megsegíti őket a véletlen. Sokan joggal úgy vélik, érdemes őket követni. Viszont nagyon rosszul viselik a vereséget, bele tudnak betegedni, és nem készítenek forgatókönyvet a negatív kimenetelre. Ha úgy alakul még vakmerőbb megoldásokkal próbálják kivágni magukat. Úgy tűnik ilyen az igazi poszszocialista politikus alkat.

Sargentini Magyarországot elítélő jelentésének elfogadására nem volt felkészülve Orbán Viktor. Bár lehetett tudni a végeredményt, és a tanácsadók mondhatták is, s kommunikációsan a tanácsadók rögtön el is kezdték a szavazás csalásos rendszerével magyarázni a bizonyítványt, hiszen a tartózkodókat kivették az arányszámításból, és így lett csak meg az elítélő kétharmad.

Onnan tudjuk, hogy Orbán Viktor nem készült ilyen bukásra, mert beszédében a CEU-t emlegette, amely maga állítja, hogy minden biztonságos, és érdemes hozzájuk továbbra is jelentkezni. A CEU-t a maga oldalán behozni a beszédbe, maga a cinizmus. Pásztor Béla beszédeiben is, melyek ugyan kicsit porosak, kicsit unalmasak, moralizálók és hosszúak – szemben Orbán tömörségével – megtalálható a gátlástalan érvelési mód. S általában ez működik is. Csak akkor nem, ha az erő a másik oldalra kerül.

A Sargentini jelentés vitájában a támadó félnek ezúttal elegendő volt csak az európai értékekre hivatkozni. Pásztor Béla viszont ilyen szituációba nem került. Nagypolitikai játékokban nem vett részt, országosban is csak rövid időre, és gyorsan visszatalált az általa jól ismert falujába. De ne becsüljük le ezt a falusi szocializációt. Gyakorlatilag számos technikát Pásztor előbb dolgozott ki, mint Orbán. Hogy milyen az az illiberalizmus, azt az itt tevékenységét figyelő közösségek már hamarabb ismerték, mint az ország.

Csak egy kiemelés a cinikus beszédből, melyre a közösségi média rögtön le is csapott: mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet . Ennek ugye pont az ellenkezője az igaz. E két ember a hatalom birtokában, pont erre vetemedett,  mint egy jogot formál arra, hogy az intézmények struktúráját, legyen az oktatás, egészségügy, igazságszolgáltatás, média azért alakítsa át, hogy a nekik nem tetszőket eltávolítsák. Pásztor persze kisebb pályán focizik, helyi média, helyi iskola, helyi egészségügy (Misszió) stb a terepe. Mindaddig, amíg ki nem veszi az állam ezeket a kezéből. Hasonlóképp szűkül a pálya, ahogy Orbán Viktornak is. Ő is ki van szolgáltatva egy nagyobb hatalomnak, az Eu-nak. S mindketten húzogatják a bajszát e tőlük független hatalomnak. Pásztor cicázik a közigazgatással, be-be szólongat a kormányzatnak, Orbán Brüsszelnek. S mindekttőt imádja ezért a virtusért a nép, mert úgy hiszi, érte teszi.

Hasonló a panaszkodó kultúrájuk is. De nem érdekes, hogy nyomnak minket – csak mert nem vagyunk fideszesek, vagy amit Orbán mond, csak mert Sorossal szembeszállunk – majd önerőből megoldjuk. Pásztornál az önerő az eladósítás, s akár a bűnözőkkel való szövetségkötés. A miniszterelnöknél úgy tűnik szintén van hasonló megoldás a pénzszerzésre, gondoljunk csak az oroszok felé történő eladósodásra, s barátkozásra Putyinnal.

Mások a perspektívák, de az illiberalizmus itt van már jóideje az országban. Az illiberalizmus, azaz az a szabadság, ahol jogunk van félni.