A hangfelvétel meghallgatható itt (120 MB MP3) >>. Kiemeléseinket pedig és véleményünket erről pedig ld. alább. A kép csak egy elborzasztó ilursztráció, ennél már…
Tény, hogy az evolúció elején nem abban az elektro-szmogban éltünk, mint ma. Az is, hogy szervezetünk tele van elektromos működéssel, idegek, szív, sejtek stb.…
Verespatak elleni videó látható a képre kattintva, vagy itt. A művésznő kitépi a füléből az aranyfülbevalót, és falajánlja aranyait annak, akinek kell. A fájdalmánál…
A díj ironikus, az elképzelés szerint az az önkormányzati lap kapja, amelyik a legnagyobb pr-kampányt biztosítja a polgármesternek, holott természetesen egyetlen önkormányzati lapnak sem…
Hadházy Ákos nem hazudott, ahogy képviselőtársai nyilatkozták és a polgármester. Felvétel bizonyítja, hogy legalább egy „trafikolás” volt az országban. S ez Szekszárd. Horváth István polgármester…
Az erőmű közelében lévő evakuált település bejárható itt a google jóvoltából. 20 ezer fős város volt! (Érdemes megfordulni és a másik irányba indulni, majd az…
A képre kattintva Veresegyház polgármesterének képzelt tárgyalását láthatja. De ezúttal a valóságról is írnánk. Azt borítékoltuk már a korábbiakban is ld. itt., hogy Pásztor Béla…
Az előadás egészen megdöbbentő és igen bölcs dolgok is elhangzanak a néhány percben. Elég sűrű is, több megnézést, megállítást javaslunk. Minél nagyobb az olvasottsága…
A videó térképen mutatja a napokat a felhők mozgását és a sugárzás intenzitását. Ld. itt. Bizonyára sokan emlékeznek még arra is, hogy a szocializmusban…
„Örüljetek, hogy nem verjük szét a kocsmátokat.” Ld a videót itt. A sapkás fiúk a stadionépítkezés mellett „érveltek”. Egyikük beült a HAHÁ-s rendezvény előadóinak…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom