Ahogy növekednek a globális problémák, úgy növekednek a globális intézkedések is. Az iparosítással kapcsolatban és a multik helyi befogadásáról megírtuk – miközben kormányok jöttek-mentek -,…
Pénzügyi helyzetünk változatlan, pár honlapjavítás a kiadási oldalon, és a a tagsági bevételek (tagoknak havi 1100Ft) a bevételin. Ami kihívást jelentett ebben az évben, hogy…
Két üzenete volt a tegnapi tüntetésnek + Márki-Zay. Utóbbit méltatja a hvg (ld. itt), s a másik kettőt leértékeli. Nekünk a civilekre vonatkozó fontos: lépj…
A sokak által dicsőített városvezető iparvárost álmodott Veresegyházból. Számos nyilatkozatát megtaláljuk, melyben az ipar=szép ideológiát vallotta. Másutt dicsekedett azzal, hogy milyen mértékben eladósított. Mi mást…
Tegyük fel Pásztor Béla 2008-ban, mikor a legközelebb állt ahhoz, hogy ne folytassa, mert megbetegedett volna, vagy mert politikailag legyőzhető volt, vagy mert magától visszalép…
Szerintünk Pécs önkormányzata alkotmányellenesen járt el amikor nyilatkozatában megpróbálja rávenni az embereket, hogy senki se adjon ki egy alapítványnak helységet, miközben semmiféle bűncselekménnyel nem is…
Emlékeznek még ugye arra, hogy egy városka határában annak polgármestere rákkeltő anyagokat égetett, és füstölte tele vele a várost. A hatóságok ugyan még vizsgálódnak, de…
2016-ban favédők voltunk. Örökbe-fogadtattunk Pamut tavi fákat, mert hogy elkezdték őket fölöslegesen kivágni. Ezt megakadályozandó kiterjesztettük a fa örökbefogadást az Öreg tó környékére is. Véleményünk…
Tisztelt Tuzson Bence képviselő úr! Egyesületünk arra kéri, hogy a civil szervezetek érdekében fejtse ki képviselői mandátumának megfelelő véleményét, melyben mi az alábbiakat javasoljuk. (Apropó…
Dr. Csókay András agysebész megindító írására (sic), mely a Magyar Időkben jelent meg, az alábbi nyílt levelet tesszük közzé. Tisztelt Dr. Csókay András! A kereszténység…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom