Zsolt Péter elemez – Táborok és személyiségek

Az állításom az, hogy a rendszerváltás óta azok a fontos magyar személyiségek, akik megtartották az identitásukat vagy megroppantak, vagy elhagyták az országot, akik viszont sikeresek lettek alkalmazkodtak a változásokhoz vagy épp az élére álltak. A sikereseknek hajlékonyabb a személyiségük és az sem kizárt, hogy épp személyiségük sérültebb része hatalmasodott el. Hogy melyik a kettő közül, nem fogjuk eldönteni.

Az alábbiakban nem a sikeresek elakadását fogom elemezni, azaz nem „személyeskedek” és nem pszichologizálok, csak egyszerűen leírom néhány közszereplő történtét. Csak a „sikeresekről” lesz szó, tehát nem az olyan el- és kivonulókról, mint Kis János, Debreczeni József vagy Halmai Gábor.

Az egyik tanulságos történet Bolgár Györgyé. Bolgár a Kossuth Rádióba behozta Amerikából a Beszéljük meg! műsort. Megismertette annak éthoszát is, azaz, hogy a konfliktusos témákban ő a pártatlan szerepét képviseli, vagy másként az ördög ügyvédjét. Korábban a szocialista Magyarországon az újságírók nem kérdeztek, hanem alákérdeztek vagy az észt osztogatták.

Történt ugyan egyszer egy ORTT-s elmarasztalás, mikor egy betelefonáló a Fideszt nácinak nevezte, és Bolgár nem ellenpontozta. Azt kellett volna mondania, hogy Ön kedves uram, vagy hölgyem, valóban azt állítja, hogy a Fidesz embereket akar a Dunába lövetni? – De helyette ha jól emlékszem csak annyi hangzott el a szájából, hogy „hát igen”. Az ORTT jogosan el is marasztalta emiatt. De ezt leszámítva a műsor valóban demokratikus, médiaetikailag példaértékű, sőt, közszolgálati volt. Aztán Bolgár György elkezdett írni saját véleményeket a liberális Magyar Hírlapba. A személyisége egyik része pozícionálódott az elkötelezett oldalon, a másikkal pedig próbálta továbbra is a függetlent megjeleníteni. Mivel mindkét szerep a nyilvánosságban ment, jogos volt Kondor Katalinnak a Kossuth Rádió elnökének felszólítása, hogy válasszon, vagy az egyik, vagy a másik. (Igaz, bagoly mondta verébnek, hogy nagyfejű, mert Kondor ugyanekkor rendszeresen szerepelt Fidesz rendezvényeken. Közszolgálati rádióelnökként ezt nem tehette volna meg.)

Bolgár György megértette az idők szavát és választott. A Klubrádiót választotta, létrehozta a Megbeszéljük műsort, amiben már a témákat tendenciózusan válogatta, saját pozícióját nem titkolta és a betelefonálóival ill. egy másik műsorban az ATV-ben azon gondolkodott, hogy miként lehetne a Fideszt megbuktatni. Azt kell mondjam, Bolgár György példaképem volt, amíg a Kossuth Rádióban küzdött a sokszor primitív betelefonálókkal és tanította a népet a demokratikus kommunikációra, vitakultúrára, aztán amikor már a Klubrádióba került már nem volt a példaképem. És nem azért, mert a Klubrádiót nem tartottam fontos, kiváló és minőségi adónak, hanem mert nem tartottam közszolgálatinak.

A másik személy, aki példaképem volt Dr. Pokol Béla, aki a rendszerváltás környékén a polgári szociológia irányzatokat hozta haza és mutatta be, elég komoly tudományos ellenszélben. Fontos elméleteket terjesztett és a személyes kiállása is egyenességre és bátorságra vallott. Aztán hamarosan Torgyán József tanácsadója lett, egy olyan párté, ami az akkor még kevéssé divatos populizmus dallamaival igyekezett szavazatokat szerezni, vagyis polgárinak a legkevésbé sem volt tartható. Ettől kezdve nem volt példaképem, de figyeltem a tevékenységét és a további érvényesülését. (Ma alkotmánybíró.)

Állításom az, hogy abban az esetben, ha ragaszkodnak korábbi törekvéseikhez, egzisztenciálisan se Bolgár nem maradt volna talpon, sem pedig Pokol. Ha Bolgár marad közszolgálati, Pokol pedig elemző tudós és polgári értékeket valló értelmiségi, akkor teljesen más pályát futnak be. Hogy váltásuk során épp önazonosak lettek, vagy épp önazonosságukat vesztették el, ezt döntsék el ők maguk, de szociológiai szempontból egyszerűen csak alkalmazkodtak a lehetőségekhez.

Bayer Zsolt sosem volt példaképem, de ő is ugyanezt tette. Elhatározta, hogy felhagy a minőségi irodalommal és a publicisztikai műfaj legalját választja, a leplezetlen hergelést. Arra a kérdésre, hogy ezzel önazonossá lett-e, vagy pedig szerepet játszik, az esetében szerencsére tudhatjuk a választ. Onnan tudhatjuk, hogy egy-két exkluzív interjúban ő maga számol be arról, hogy tudja maga választotta magának ezt a szerepet és ez csak egy szerep. És sorolhatnánk még a példákat.

A szabad akarata mindenkinek megvan, de a következményei a fenti példáknak mind egzisztenciális siker. Lehet egyikük alakította a rendszert, míg a másikuk csak követte, de bátran állíthatjuk, hogy mindenki többre hivatott, komolyabb ígéret volt. Legalábbis számomra. És mindebből egy új téma következik, a politikai környezet és az egyén kapcsolata.     Nehéz téma, talán megpróbálkozok vele, addig is ajánlom a politikai fejlődés és a személyiség fejlődés párhuzamba állításáról szóló írásom. https://meltanyossag.hu/demokracia-gyerekcipoben/