Hová került a termőföld 2 – Kisrét, Garabonciás utca

A hová került a termőföld kérdésre megkaptuk a választ. Valahová, jó, ez még nem derült ki, de hogy legalább nem magánember lopja el, hanem a város tudtával történt a földmozgatás, arra kaptunk választ.

A kérdések a következők.

1. Hol hasznosítja, vagy értékesíti az elvitt termőföldet a város?

2. Az otthagyott sit-ttömbökkel mi lesz? (Nyilván így nem maradhat.)

3. Mivel a kelleténél jóval nagyobb területet bolygattak meg, nem csak a dombokat vitték el, hanem szétterítették a maradékot, ezért számíthatunk-e arra, hogy betervezik a következő 3-4 évben a parlagfű miatt a legalább háromszori kaszálást?

A válaszokat várjuk, addig is néhány komment a képekhez.

ultetett

Ezt a fát mi ültettük, közterület javítás célból. A buldózer nagyon helyesen békén is hagyta, kikerülte. Talán ezért sem mondható az, amit egyszer a polgármester mondott amikor az óvoda területén akartunk fásítani, hogy ő sem jön a mi kertünkbe, mi se menjünk az övébe. Mind az óvoda a szülőké és nem csak a polgármesteré meg a képviselőké, mind ez a terület a miénk. Ide járunk kutyát sétáltatni.

ultetettsitt

Azért a sittet széttólni talán nem kellett volna.

Annyira látszik, hogy nem parkban gondolkodnak, vagy liget létrehozásán, pedig a lakosság erre a területre is alighanem valami gondozott zöld területet szeretne, amivel kicsit azért másként bánna a hivatal, ha a képviselői is azt szeretnék, amit mi.

Megérkeztek a válaszok, mely szerint nem is történt elszállítás, csak a föld szétterítése. Ez bizony aligha igaz, ami miatt bekeményítettünk, és kikértük az Álomhegyi tóra fordított költségeket is, mert áttételesen az volt a gyanúnk, hogy a Verestransz, mely leginkább érintett volt az Álomhegyi tó építésében tevékenykedett itt is a föld szétterítésében avagy elszállításában. Ezt nyilván nem saját szakállára tette, hanem városi megbízásra, de akkor már kíváncsiak lettünk arra mégis hol tart az Álomhegyi tó.

Ezzel kapcsolatos adatok megjöttek, melynél csak arra voltunk kíváncsiak, milyen pénzmozgás volt az Álomhegyi tó építésében – mely nem igazán akar elkészülni – a Verestransz felé. Hát 2012-ben volt az utolsó kifizetés e tárgyban. Később is történtek földmunkák, de a papírok szerint azt nem a Verestransz végezte.