Trump elnök és Pásztor Béla

A tűz természetes velejárója a körforgásnak – magyarázta Pásztor Béla. Tehát mindig csak egészségre nem ártalmas anyagokat raknak a tűzre, mindig vigyáznak a biztonságra, mindig kikérik a hatóságok engedélyét, így a tűzoltóságét is, mindig mindent átlátható módon csinálnak. Nagyjából ezek azok az állítások, amiből csak annyi igaz, hogy az égetés tényleg a természet körforgásának velejárója, csak már régen nem annyit égetünk, mit lehetne. Persze Trump elnök is kétségbe vonja a felmelegedést és a CO2 hatást.

Továbbá nem árt, ha tudjuk, hogy a korom kiszűréséhez evolúciósan fel van készülve a szervezetünk, és így a koromhoz tapadó szennyező és rákkeltő anyagokat is szűri a nyálkahártyánk. Ellenben ha nagyon apró részecskékig égetünk valamit – és ilyenek a kormot megszűrő hőerőművek – azzal szemben a szervezet védtelen.

Állatorvosokat kéne még megkérdezni, hogy mennyi rákos kisállatot gondoznak. Valószínű a macskákkal van a legtöbb baj, mert beleisznak azokba a vizeinkbe, melyek még sem olyan nagyon tiszták.

Pásztor Béla szerint a szennyeződéshez edződni kell, de sajnos nem tudja, hogy szennyeződés és szennyeződés között hatalmas különbségek vannak. Valamihez lehet edződni, és valamihez nem, de legalábbis sok százezer év kell hozzá.