Nagy István veresegyházi képviselő adja vissza a fizetését?

A Veresegyházon hallottam facebook csoport egyik bejegyzésében azt a felszólítást olvashatjuk, hogy Nagy István legyen kedves december óta felvett honoráriumát adja vissza (2015. márc. 12. 6:10)… Az indoklás is elég meggyőző, ugyanis az általa megszavazott több millió forint felhasználásáról mit sem tud (2014-ben Veresegyház 50 millió Ft-ot adott ajándékba fejlesztési célra több önkormányzatnak. Az 50 millióból 40-et Erdőkertes kapott, ahol Pásztor Béla, Veresegyház polgármesterének fia, Pásztor László a polgármester. A pénz felhasználásáról a támogatott településeknek 2014 decemberéig kellett beszámolni, ám ezeket a beszámolókat Nagy István nem ismerte.) De miért pont ő volna a hibás, és valóban ez-e a legnagyobb bűn, amiért képviselőink lemondásra vagy fizetésük visszaadására volnának felszólíthatók?

Nézzünk néhány érvet, ami alapján a képviselők bátran eltanácsolhatók volnának.

  1. Testületi üléseken semmihez nem fűz javaslatot, nem tesz fel kérdést. Belőle lesz nálunk a díszpolgár, aki nem a szavak embere. (Kuka kategória)
  2. Statisztikailag kimutatható ugyan, hogy van nyelve, de észrevételei nem adekvátak. Többmilliós pénzkiáramlásos napirendekhez nem, csak filléres dolgokhoz szól hozzá. (“Bár csak csöndbe maradt volna 1.”  kategória)
  3. Nagyon alacsony IQ – a fentinek egy másik variánsa – felkészületlen, buta, s akár kritikus, akár támogató, a hozzászólása vagy a bizottsági munkája rettenetes. („Bár csak csöndbe maradt volna 2.” kategória.)
  4. Morális problémák. Semmi más nem érdekli, csak hogy ő személy szerint jól járjon, ennek megfelelően tevékenykedik, szól hozzá, javasol. (Korrupt kategória)
  5. Úgy érzi, amíg Pásztor Béla a polgármester, és ekkora a képviselői holdudvara, nem érdemes küzdeni (Töltelék kategória.)

A felsoroltak alighanem folytathatók volnának, és közös bennük, hogy mind rosszabb, mint Nagy István bűne, akinek mindössze annyi a mulasztása, hogy a többi önkormányzat segélyezésére megszavazott 50 millió sorsáról semmit nem tud, noha nem csak megszavazta ezt a pénzt, de elő is készítette, és így tudja, hogy a segélyezetteknek el kellett számolnia.

A probléma azonban itt nem Nagy István személyével van, mert ő, ha az előkészített anyagba belefoglalták volna, hogy kinek és mikorra kell bekérni az elszámolást, és erről mikor kell a testület előtt beszámolnia, akkor ez alighanem gördülékenyen működne is.

Mostantól fogva viszont kéretik így elkészíteni a javaslatot, illetve a legutóbbi 70 milliós bajba jutott önkormányzatoknak megszavazott veresegyházi támogatást kiegészíteni az ilyen eljárásmenettel!

Ja, hogy a kedves olvasó esetleg azt kérdezi, hogy miért adományoz az önkormányzat idén 70 millió Ft-ot, s miért nem egy égetően szükséges veresi gimnázium előkészítésére szánja, vagy hitelei csökkentésére, vagy bármi másra? Nos, erre a válasz nem egyszerűen az, hogy mert megőrültünk

Miért ment az ajándékból legtöbb a fiúnak? – Nos, ez már nem az őrület kategóriája, ez már nagyon is racionális.

Ha Franciaországban élnénk, akkor a nép morogna Nagy István mulasztásán, de elkergetné a Pásztorokat.