Csiki-Bege csődvédelme és az önkormányzat érintettsége

Testületi ülés 2009. április 14 – De nem a lényegről 3.

2009 április 14-én testületi ülés volt. Néhány dolgot meg kellett volna tárgyalni, de nem tették. Ebből most a szerintünk harmadik legfontosabbat vizsgáljuk meg.

Amik napirendre sem kerültek, pedig kellett volna:

  • Költségvetés állapotáról szóló beszámoló elmaradása;
  • A Pénzügyi Bizottság működésképessé tételének elmaradása;
  • Csiki-Bege csődvédelme és az önkormányzat érintettsége;

 

A Csiki-Bege csődvédelmet kért maga ellen. Ez a veresi önkormányzat számára azt kell, hogy jelentse, hogy sürgősen semmissé kell tenni az Autó-Max-szal kötött – korábban már általunk is kifogásolt – adásvételi szerződést, mert egyébként könnyen a bankoké lehet a telek, és ekkor az önkormányzat szaladhat a pénze után. (Ez utóbbi esetben a csődeljárásba be kell jelentkeznie az önkormányzatnak, de ez már előnytelen. Jobb, ha a szerződés nem teljesülése miatt a telek az önkormányzat tulajdonában marad, és így nem tehetik rá a bankok a kezüket.)

Ezzel kapcsolatban a polgármester megnyugtatóan közölte, hogy minden rendben van. Mi azonban az ilyen általános kijelentéseknek nem nagyon tudunk hinni.