Hatalommal való visszaélés?


A jogi utat továbbra sem adjuk fel.
Férges vagy nem férges című írásunban beszámoltunk arról, hogy pályázaton nyertünk, majd a polgármester véleményünk szerint visszaélve hatalmával nem írta velünk alá a szerződést.
Ügyszám: 13000/340/2008/ bü.
Tárgy: Panasz
Tisztelt Nyomozó Hatóság!
Panasszal kíván Egyesületünk élni a bűncselekmény hiányában történő nyomozás megszüntetésének határozata miatt.
A törvényi tényállás: „az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével visszaél, bűntettet követ el.”
A tényállás: egy pályázaton nyertünk, erről értesítést kaptunk. A pályázat kiírása szerint a döntést a város Környezetvédelmi Bizottsága hozta. A bizottságban ott voltak a polgármester emberei is, ezért is nyertünk annyival kevesebb pénzt, mint szerettük volna.
Eddig a folyamat demokratikus, ez után történt a hivatali visszaélés, a nekünk és a városi közösségnek való károkozás, valamint a hatáskör túllépése. Önök logikusan nem állíthatják azt, hogy a hatáskörét nem lépte túl, ha a másik mondatban meg azt írják, hogy „magatartásával kétségtelenül megszegte a helyi önkormányzati rendeletet”. Ezzel a döntéssel azt a gyakorlatot bátorítanák, hogy a rendeleteket mindenki, aki erőből teheti szegje meg. Ez nem lehet célja sem a rendőrségnek, sem egyetlen demokratikus elköteleződés embernek.
A polgármester politikai ellenfeleinek tekint minket, amiért egy multinacionális cég helyi letelepedését megakadályozandó szerveződtünk egyesületté. Politikai ellenfélként való viselkedését az is igazolja, hogy a parlagfűirtásra kiírt országos pályázatunkat sem jegyezte ellen. Ott is kárt okozott a helyi közösségnek, csak azért, hogy nekünk még nagyobb kárt okozzon. A polgármester viselkedése velünk szemben tendenciózus, és szándékos kártokozó.
A törvényi tényállásnak tehát álláspontunk szerint minden szempontból megfelel a feljelentésünk, a polgármester hatalmával visszaélt, nekünk jogtalan hátrányt okozott, magának pedig jogtalan politikai előnyt azzal, hogy elvi-szakmai kifogás ürügyével félreállít bennünket.
Kérjük ezért panaszunk befogadását.
Veresegyház, 2009. március 17.