20 éves terv IX. rész

FEJLESZTÉSEK

Jelen fejezetnek nem célja, hogy városfejlesztési koncepciót fogalmazzon meg, hanem csak a költségvetés szempontjából áttekinteni az eddigi fejlesztéseket, és néhány alapvető problémafelvetést, valamint megjegyzést tenni a jövőre vonatkozóan.

Veresegyházon 1990-től 2008 év végéig folyó áron hozzávetőlegesen az alábbi fejlesztéssel kapcsolatos pénzügyi paraméterek említendők:

· Fejlesztési kiadás 18 milliárd Ft

· Ingatlanértékesítés bevétele 8 milliárd Ft

· Hitelállomány 2008 év végén 6 milliárd Ft

· Fejlesztésre kapott támogatás 3 milliárd Ft

Tehát az ingatlanértékesítésen túl a fejlesztésekhez felhasznált saját erő kb. 1 milliárd, ami évi 20-100 millió Ft, vagyis ez összhangban van a – korábban meghatározott – működtetési eredmény összegével. Ezt érdemes összevetni azzal, hogy ugyanezen időszak alatt a lakosság kb. 9000 fővel nőtt (6000-ről). Ez pedig azt jelenti, hogy minden egyes új lakó 2 millió Ft fejlesztést generált, (ez 2008-as áron a 3 milliót biztosan meghaladja), amiből csak kb. 17%-ot kapott a város eddig támogatásként és a telkek eladásából nem jött be a fejlesztés értékének még a fele sem. Ez vezetett mára odáig, hogy a város adósságállománya kezelhetetlen. Az egy főre jutó adósság országos összehasonlításban is kiugró. Az önkormányzat értékesíthető ingatlanjait majd mind jelzálog terheli, és a könyvvizsgáló már többször csődhelyzetet emlegetett.

Először próbáljuk megérteni, hogy hogyan jutott Veresegyház ide, és hogy voltaképp mi is a baj.

A rendszerváltást megelőzően rendben mentek a dolgok. Az akkor még nagyközséget egy, a településért elkötelezett tanácselnök – Pásztor Béla – vezette. A természet értékeinek növelése érdekében létrehozta az Öreg-tó felett az Ivacsi- és a Pamut-tavat. Üdülőterületet hozott létre, ahová ide vonzotta a fővárosból hétvégénként elvágyódókat. Az üdülőtelkek eladásából volt fejlesztésre pénz. Posta, benzinkút, szövetkezeti bolt, infrastruktúra és még számos dolog épült. Teret adott a fiatalok rock rendezvényeinek. Az asszonykórus a Zizi-labor oldalán országos viszonylatban is ismertté tette Veresegyházat. Érdemei elismeréseként Pásztor Bélát az önkormányzat létrejöttekor polgármesterré választották, és azóta is mindig meg tudta tartani pozícióját.

A fővárosban a 80-as 90-es években zajló lakásprivatizációnak a volt bérlőknél illetve családjuknál megjelenő privatizációs haszon következményeként sokan – kezdetben csak a nagyszülők – a veresi hétvégi telkükre költöztek ki, amely területet az önkormányzat lassanként belterületbe vont. Az így megjelenő infrastrukturális igények kielégítésének forrásaként a legegyszerűbb volt a telkeket kiparcellázni és eladni. Budapest környékén itt lehetett többnyire a legolcsóbban megfelelő építési telekhez jutni. Az agglomeráció – és egyben az ország – legdinamikusabban fejlődő települése volt Veresegyház. Növekedési mutatóival általában messze meghaladta versenytársait, akik hasonló utat, de kevésbé bátran jártak be.

A telekértékesítéssel együtt járó lakosságnövekedés új problémákat generált. Nem csak utakat, közműveket majd szennyvíztisztítót kellett építeni, de a beköltöző fiatal generáció születő gyermekeinek bölcsődei, óvodai igényeinek megjelenésén túl jelentős iskolabővítés is elkerülhetetlenné vált. Ezek a beruházások olyan mértékben megterhelték a költségvetését, hogy az 1999-ben városi címet kapó településen a városi normáknak megfelelő utak és járdák építésében valamint – kötelező önkormányzati feladatként jelentkező – esővíz elvezetési feladatainak teljesítésében is fajlagos elmaradások keletkeztek. Így a folyamatos likviditási gondok miatt előnytelen szerződésekbe kényszerült, az adósságállomány növekedett. A bevételek növelése érdekében ismét az ingatlaneladások kínálkoztak, amivel a problémát magasabb szinten újratermelte, vagyis beragadt ebbe a piramisjátékba.

A lakosság korcsoportos megoszlása eltorzult a természetes, közel egyensúlyi állapothoz képest. Ez pedig, ha így marad, akkor a feladatok folyamatos transzformálódásával jár a többségben levő korosztály változásával együtt. A problémák kezelése gondos és hosszú távú tervezést igényel. Elvileg ugyan lehetséges volna, ha az elkövetkező 40 évben folytatná a város a megkezdett utat, hogy a korcsoportos megoszlás helyreálljon, – amivel nagyjából Érd növekedési pályáját követné, – de ezzel a népesség 30 ezer fő alatt nem állna meg (Érd esetén már a 60 ezret is meghaladja). Gyakorlatilag azonban ez az út járhatatlan az eddigi túlságosan erőteljes növekedés miatt pénzügyileg is, mint láttuk, de ehhez elegendő mennyiségű terület sem áll a rendelkezésre.

Az agglomeráció tipikusan ismétlődő problémája, hogy a nagyvárosból a közeli olcsóbb ingatlanok miatt és a nyugodtabb élet utáni vágyódás miatt a kiköltözők egy darabig vállalják a napi munkába járás nehézségeit, majd szembe találják magukat azzal, hogy az új lakóhelyük zsúfolttá válik és az ingázás egyre nagyobb közlekedési nehézségbe ütközik. Egy felmérés szerint az agglomerációba kiköltözőkből minden ötödik nyilatkozik úgy, hogy már tervezi, hogy a jövőben valamikor visszatelepül a fővárosba. Ezt figyelembe véve a lakosság létszámát megtartani is nehéz lesz, nemhogy folytatni a korábbi településpolitikát.

A veresi városvezetés valamennyire látta, hogy a piramisjátékként működő fejlesztési sémája tarthatatlan és ezért mással is próbálkozott. Először a Chinoin raktártelepéből lett Pharmavit pezsgőtabletta gyár iparűzési adóbevétele jelentette a kibúvót. A gyár többszöri tulajdonváltással a Sanofi tulajdonába – és a város növekedésével szinte a központba – került.

A kárpótlási törvény által földhöz jutott személyektől, akik nem tudták vagy már nem akarták azt művelni, illetve azon gazdálkodni, azoknak felajánlotta a város, hogy megvásárolja a földterületüket, és az így önkormányzati tulajdonba kerülő ingatlanok övezeti átsorolásával növelte vagyonát. Ezt egyrészről a piramisjáték tüzelőanyagául szolgáló lakóterületként hasznosítja, másrészről az iparűzési adóbevételt termelő gazdasági-ipari területekként. Így került sor a GE letelepedésére is, és került volna sor a BD fecskendőgyárnak a letelepedésére is, ha nem közvetlenül a lakóterület mellé tervezték volna, mert így a lakossági ellenállás és az önkormányzat hiányos előkészítése miatt meghiúsult.

Az ipartelepítési kibúvó nem csak azért nem megfelelő, mert a lakosság értékeivel ellentétes fejlesztési irány (hiszen elenyésző lehet az ipari dolgozó), és nem csak azért, – mint ahogy az előző fejezetben láttuk, – mert csak 10 év múlva hozná meg a kívánt pénzügyi eredményt. Hanem azért is, mert kiszolgáltatottá teszi a várost az iparűzési adón keresztül a multinacionális tőke önérdekű mozgásának, és ezért nem tekinthető hosszútávon biztos bevételi forrásnak. Ugyanis bizonytalan, hogy a multinacionális cégeknek meddig érdemes hazánkban maradnia. 20 év múlva talán már a mostani – akkorra elhagyott – iparterületek rehabilitációjával kell foglalkozni. Ezen kívül az ipartelepítés megvalósításában egy átgondolatlan településtervezés nyilvánult meg, amennyiben egy elszigetelt ipari park helyett szétszórva történt a városban az ipartelepítés.

A településrendezési terv ahelyett, hogy világosan meghatározná a város jövőképét és az ennek megfelelő irányba szabályozna, arra törekszik, hogy minél több lehetőséget nyitva hagyjon, és csak az egyedi döntések meghatározó szerepét tartsa fenn, amely azonban a súlyos likviditási gondok miatt csak gyenge lehet. Ugyanakkor a magántőkének látnia kell, hogy nincs kiszolgáltatva a helyi, egyedi és pillanatnyi politikai döntéseknek. Vagyis a jelenleg érvényes szabályozási terv lényegét illetően nem szabályoz (pontosabban csak lényegtelen kérdésekben és gyengén). Így kiteszi a várost a befektetők érdeke szerinti spontán fejlődésnek. Ebben a működési módban nincs idő arra, hogy a fejlesztés eredményét megsokszorozó, úgynevezett multiplikátorhatás kialakuljon, mert nincs célzott terv és energia arra, hogy egymást erősítő befektetőket csalogasson. Ez nem területfelértékelődési stratégia, és az esetleges haszonból a város alig részesedik.

A felhalmozott problémák megoldására nyílt meg a lehetőség az EU-s támogatások pályázati pénzeinek felhasználásával. Erre azonban a városvezetés nem készült fel szakmailag megalapozott koncepcióval, sőt a prioritásokat sem határozta meg. Nincs tervezve a jövőt – költségvetési szempontból – megalapozó megtérülő beruházás, amely hosszútávon a vagyonhasznosítási bevételeket növelné. Az eddigi pályázatok kimerülnek a tűzoltási tevékenységben, amelyek persze kétségtelenül kellenek. Ezek egyrészről a korábban okozott károk felszámolására, (tó rehabilitáció, szennyvíztisztító bővítése), másrészről a feladatellátás javítására irányul (óvoda és útépítés, valamint városközponti rehabilitáció, amely utóbbi fő célja egy kistérségi központ, vagyis valójában egy új Polgármesteri Hivatal építése).

A legjobb vezetővel is előfordul, hogy nem tudja döntéseinek következményeit megfelelő mértékben előre látni, de ekkor figyelembe veszi azt az aranyszabályt, hogy ilyenkor a pillanatnyilag versenyelőnyt nyújtó eszközzel nem szabad sokkal nagyobb mértékben élni, mint ahogy a versenytársak, ugyanis egyébként beláthatatlan problémák jelentkeznek, amitől a látszólagos előny hátránnyá válhat, amely kockázatot nem érdemes felvállalni. Ilyen fék sajnos nem működött Veresegyház esetén. A település hosszútávon már akkor is jobban járt volna, ha csak sodródik az agglomeráción végigsöprő hullámokkal, – ami nem a legokosabb megoldás, – de az önkormányzat vezetése hullámlovasként az élére állt, messze megelőzve a többi települést, amivel a problémák erejét is fokozta, kockáztatva, hogy a visszacsapó hullámok erejével szemben tehetetlenné válik.

Az itt elmondottakkal cseng egybe a felügyelő hatóságok megállapításai, amelyekből néhányat most felidézünk.

Veresegyház településrendezési tervezetéről

• Pest Megye Főépítésze 2006-ban az alábbiakat írta:
  • a tervezet meggondolatlan és nagymértékű növekedést tervez,
  • nem képes alkalmazkodni a helyi sajátosságokhoz,
  • kérdéses, hogy a tervezet valóban Veresegyház hosszú távú érdekeit szolgálná.
• A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szerint (2006.06.02.):
  • az új lakó és gazdasági területek kijelölése nem elég átgondolt, mennyiségük túlzó,
  • a koncepció nem a teljes közösség érdekeit képviseli.

Az Állami Számvevőszék Veresegyház Önkormányzatának gazdálkodási rendszeréről

• 2006-os jelentésében a következőképpen fogalmazott:
  • az államháztartási törvény előírásai ellenére az önkormányzat versenyeztetési eljárás mellőzésével dönt üzletrész és ingatlanok értékesítéséről,
  • az önkormányzati törvény előírása ellenére az önkormányzat nem határozta meg, hogy a lakosság igényeitől és az anyagi lehetőségeitől függően mely feladatokat milyen mértékben és módon lát el.
• 2008-as jelentése szerint:
  • az önkormányzat a fejlesztési célkitűzéseit nem határozta meg, gazdasági programot nem fogadott el, a fejlesztés irányait szakmai fejlesztési tervek nem alapozták meg,
  • az önkormányzat belső szabályozottság tekintetében nem készült fel az uniós források fogadására.