20 éves terv IV.rész

Csődkezeléselniveresen

Adóbevételek és központi támogatás I.

Az Adó és adójellegű bevételek több tételből tevődnek össze, amelyeket a következő táblázatban sorolunk fel. Az egyes tételek mellett zárójelben feltüntettük a 80-as űrlap szerinti sorszámot is a pontos azonosíthatóság kedvéért. A táblázatban a 2008. évi tervszám, a félévi teljesítés aránya és a tervszám a szinten tartó kiadási főszám %-ában kifejezett értékeit szerepeltettük:

Adó és adójellegű bevételek (ezer Ft-ban és %-ban)

 

2008-as terv

Félévi teljesítés

Főszám %-ban

Hatósági jogkör bevétele (71)

4 500

57,3%

0,1%

Gépjármű adó (75)

160 000

44,7%

4,9%

Személyi jövedelemadó (87)

153 290

53,1%

4,7%

Talajterhelési díj (90)

18 000

67,0%

0,6%

Bírságok (91)

15 479

35,8%

0,5%

Helyi adók

1 299 364

46,8%

39,8%

ÖSSZESEN

1 650 633

47,3%

50,6%

 

Itt külön soron van a Helyi adók bevétele, amely szintén több tételből áll. Ezeket a következő táblázatban részleteztük, ahol a megnevezés mellett szintén zárójelben van a 80-as űrlap szerinti sorszám, és tételenként ismét a 2008. évi tervszám, a félévi teljesítés aránya és a tervszám a szinten tartó kiadási főszám %-ában kifejezett értékeit tüntettük fel:

Helyi adók (ezer Ft-ban és %-ban)

 

2008-as terv

Félévi teljesítés

Főszám %-ban

Építményadó (78)

99 000

27,5%

3,0%

Telekadó (79)

18 000

48,1%

0,6%

Kommunális adó (80 + 81)

80 964

59,5%

2,5%

Idegenforgalmi adó (82 + 83)

1 400

45,9%

0,0%

Iparűzési adó (84 + 85)

1 100 000

47,5%

33,7%

ÖSSZESEN

1 299 364

46,8%

39,8%

 

Látható, hogy a bevételeknek egy igen jelentős részét az iparűzési adó adja. Helytelen azonban ebből azt a következtetést levonni, hogy ennek növelésével a legkönnyebb javítani a költségvetési egyensúlyon és a működtetési eredményen. Ugyanis az állam a település gazdagsága alapján határozza meg a központi támogatás mértékét. A törekvés az, hogy kiegyenlítse a szegény és a gazdag települések közötti különbségeket. Ez azért is tekinthető helyesnek, mert az állampolgárok a lakóhelyük önkormányzatának gazdagságától, függetlenül adóznak, ahol is az önkormányzat gazdagságát jelenleg legfőként a fajlagos (egy főre jutó) iparűzési bevétel határozza meg. Ennek a kiegyenlítésnek a hiányában pedig a gazdagabb és a szegényebb települések között volna nagyobb az ellátás minőségében a különbség, amely elsősorban – mint láttuk – az iskolák és egyáltalán a gyerekekkel összefüggő (óvoda, bölcsőde, stb.) feladatok ellátásában jelentkezne.

Ha az állam úgy adná a támogatást, hogy a különbségeket teljesen eltüntetné, akkor az önkormányzatok nem volnának érdekeltek a helyi adóbevételek – és így az iparűzési adó – úgynevezett „forrás oldali” mértékében. Másik oldalról azonban, egy település gazdagsága nem mérhető olyan egyszerűen, hogy mekkora az egy főre jutó önkormányzati bevétel, mert különbözőek lehetnek az egy főre jutó jogos kiadásaik a lakosság korcsoportos megoszlása és még sok más miatt is. (A 15 év alatti korosztály nagyobb terhet jelent az önkormányzatnak.) Ezért a kiegyenlítés technikája valahol a forrásarányos elvonás és a feladatarányos támogatás között félúton szokott lenni. A konkrét szabályozás szinte minden évben változik. A technikája azonban az, hogy megállapítják valahogy a település feladatarányos mutatóját, ami alapján központi támogatás illeti meg az önkormányzatot, majd megállapítják valahogy az adóerő-képességi mutatóját és ez utóbbi alapján az átengedett központi adókat (Gépjármű adó, SZJA és Talajterhelési díj) csökkentik, mint elvonással, vagyis kevesebb központi adót utalnak át a településnek.