Pásztor Béla felemelkedése avagy a környezet lesüllyedése

Pásztor Béla felemelkedése avagy a környezet lesüllyedése

Pásztor Béla relatív előnyre tett szert a hazai demokráciában. Hogyan is csinálja, minek köszönheti? Erről osztanék meg pár gondolatot.

Pásztor Béla világa Veresegyház. Egyszer próbálkozott országos szereppel, csatlakozott a vízlépcső lobbihoz, mely meg is felelt belső indíttatásának, hiszen ő alapvetően egy 70-es évekbeli paradigma talaján áll. Semmi természetvédelem, minden ipar. A szocializmus-iparosítás (vas és kohó) mámorában szocializálódott, melyhez képest egy vízlépcső, egy modern gyárépület, esztétikai élmény a számára. A paradicsomgyárig jutott, ami valóban XXI. század. Nem csak az ő érdeme. Ugyanezen a területen ő már engedélyt adott akkumulátorgyárnak, halotthamvasztónak, fecskendőgyárnak. A lakosság visszaverte ezeket a kísérleteit, így juthattunk el oda, ahol most vagyunk.

Visszahúzódván Veresegyházra, s kicsit a térségbe, s kicsit az önkormányzatiságba, igazi tekintélyre tett szert. Az országot és Veresegyházt egymással szembeállította, de Veresegyház harcolt már Szadával (pl. csatornázási ügyben), Gödöllővel (térségi vezető szerepért) és az országos tendenciákkal (pl. a helyi Misszió finanszírozásáért.) Mindenki tudott ellenség lenni azért, hogy Veresegyház győztes lehessen. Sőt, ellenségeiről még azt is el tudta hitetni, hogy kicsinyesek, féltékenyek, politikai lejáratást folytatnak vele szemben. Legnagyobb győzelmeit tisztességes emberek befeketítésében érte el.

A hosszú évek során Veresegyház sikerét Pásztor Béla saját magának tulajdonította. Ez az összefonódás hordoz némi torzulást, hiszen ez nem patriotizmus, hanem földesúriság. Atyai, paternalista stílussal bárki, aki helyben is másképp képzelt valamit, rossz gyerekként tekintett, s másfelől bárki, aki akart valamit, vagy népszerűségben megközelíteni látszott (pl. Somody), hiába volt a szövetségese, ellenséggé vált. Amikor valaki azt hiszi magáról, hogy ő maga a város, akkor nem hiheti, hogy másnak is joga van nélküle bármit tenni. Hogy „hozzon más is áldozatot”, ez csak propaganda szöveg. Pásztor legjobban azoktól fél, akik Veresegyházért áldozatot képesek hozni. Mások autonómiáját is kénytelen elfogadni, elegánsan tudja kezelni, de örülni nem örül neki. Aki uralkodni akar, és nem szolgálni, az nem szereti igazán az autonóm embereket.

Mindebben teljes mértékben hasonlít az ország magasabb poszton lévő vezetőjéhez, a szereptévesztések azonosak, már s amennyiben nem épp ez tekinthető normálisnak, hiszen, ha nem igazi demokráciában élünk, akkor miért ne lehetnének uralkodóink?

A jó uralkodó keményen dolgozik alattvalóiért, és nyájasan beszél, természetesen szolgálatnak nevezi a tevékenységét, s maga is elhiszi amit mond. (A Ceausescu házaspár az utolsó pillanatban sem értette miért gyűlöli őket a nép, hiszen annyi jót tettünk, vélték.) A lóláb ott lóg ki, mikor megjelenik egy versenytárs, mert ilyenkor a hatalom megtartása érdekében minden, de minden eszközt felhasználnak azok, akiket elkapott a hatalmi mámor. Még érdekesebb, amikor a központtal kerül szembe: Magyarország Brüsszellel, Veresegyház Budapesttel.

Pásztor Béla mindig küzdött a központtal, ezt tanulta ki, ehhez ért. A 90-es évek a központ meggyengülését hozta (másnak a demokrácia lehetőségeit), és ebben a szakaszban lehetett felfuttatni Veresegyházt, egyébként az országos költségvetés kárára, hiszen az egy főre jutó eladósítás élharcosává vált. Egy rablólovag sohasem fogja megérteni, hogy a központ kirablása miért tisztességtelen. Budapest sem érti, hogy az Eu kirablása miért problémás.

A 90-es, 2000-es évek elején demokrácia szempontból Pásztor Béla sereghajtónak számított. Önkényeskedéseit – képviselő testülete mindig utólagosan értesült szerződéseiről, tárgyalásairól, döntéseiről – egy olyan korban, amikor a vitáknak meg kellett volna előznie a döntéseket, rossz szemmel nézték. Számos felelőtlen és hibás döntést is hozott, melyet utólag szavaztatott meg a képviselőkkel, ilyenformán szétkenve a felelősséget, melyet neki kellett volna vállalnia. (Micsoda kommunikációs technika, hogy ezzel szemben mindig azt mondta, vállalja a felelősséget.)

Ha Pásztor Bélától függött volna, maga alá gyűrte volna a rendőrséget, az egészségügyet, az oktatást, ezekben klientúrahálózatokat működtetett volna, s egészen az utolsó láncszemig beavatkozott volna az emberek életébe. Kinek a gyerekét vehetik fel az iskolába, ki nyithat büfét a Misszióban, kinek a házát vehetik meg több pénzért, mint a piaci érték, és kiét nem vehetik meg, bármennyire is kellene a terület a városfejlesztéshez. Voltaképp mindegyikre tudnánk konkrét példát hozni, de nézzenek csak a térképre: Veresegyház középvonalában egy zöld mezőgazdasági terület húzódik. Azért, mert itt, az őslakosokkal vitában van a terület megvételéről, s ezért befagyott a fejlesztés. Hol találnak még egy települést Önök, ahol a város közepe mezőgazdasági terület?

A földesúri mentalitásnak vannak hátulütői, ezt lássuk be, olyan konfliktusokat állandósít, melyek nem racionálisak. Más hálózati építkezések viszont a pénz forgatását eredményezik. Mindig az általa kiválasztott vállalkozóval való dolgoztatás – jól lehet az adott vállalkozó folyamatosan bedönti a cégeit -, azt mutatja, hogy a személyes kapcsolatok e téren is fontosak. S azért, mert nem csak rajta keresztül folyik az építkezés, hanem mert rajta keresztül folyik a hatalomstabilitás is.

Pásztor Béla emberi kapcsolataira nagyon jellemző a megmentés. Megmenteni vállalkozásokat, egyéneket, amolyan törzsi eredményeket hoz. Hálás, lekötelezett embereket teremt. Ezt a technikát Orbán Viktor még nem ismeri, Pásztor Béla viszont nagyon korán ráérzett. Hűséges szövetségeseket megmentőként szerezni, ez jóval okosabb, mint a megfélemlítés. Volt egy jegyzője, aki nyugdíjba menetelig a legmegbízhatóbb emberének számított. Őt a börtönből húzta ki. A végén pedig, mikor nyugdíjba ment, eljátszották, hogy a jegyző beperli a várost, de Pásztor peren kívül hajlandó vele kiegyezni. A bíróság örült, noha a városnak egy fillért se kellett volna fizetni, a pert a jegyző elveszítette volna. Ezek a játszmák szintén zseniálisak a maguk módján. Kifinomult zsiványságok, a központi rendszer kijátszásai.

Mikor a központ gyenge – pl. a NAV, a Számvevőszék, a közigazgatási hivatal, a bíróság, az ÁB -, akkor Pásztor kipuhatolja meddig lehet elmenni. Tologat ügyeket, fellebbez, játszik. „Későn kaptunk meg felszólítást”, „nem tudtuk, hogy milyen adatokat kértek”, „megintettek minket, majd rendbe hozzuk” – s persze nem hozzák, mert mit akadékoskodnak a hivatalok, mikor úgy se tudják mikor-mire van Veresegyháznak szüksége. Ezt Pásztor Béla tudja. Ő nem tűri, hogy beavatkozzanak a szuverenitásába, és egy lelkes csapat elhiszi, hogy Pásztor Béla nyújtotta szuverenitás az, ami biztonságot ad. Mások zsiványságát látják, de azt mondják, ilyen a jó politikus, és azért követik, mert a sikeres embert érdemes követni, vagyis pusztán önzésből. Ennek a tábornak a személyisége rombolódik jobban, s boldogok a tudatlanok…

A szuverenitás érzés is rendkívüli vonzerővel bír. Voltaképp azzal járna jobban a város, ha szuverenitásából átadnak valamit, mert akkor hatékonyabb lenne a pénzfelhasználás, de ahogy az országban a szuverenitás egy bűvös szó a magyar identitás számára, úgy Veresegyház megmentője is csak az lehet, aki packázik a hatóságokkal. S itt megjelenik az atyai szerep is, a gondoskodás, a törődés. És Pásztor valóban törődik a rászorulókkal. Elsősorban a klientúrájának kedvez, de törődés is van benne. Számára a közmunka egy jó projekt, csupa olyan embert foglalkoztat, akik idegen előtt nem mernek beszélni.

S miközben bizonyos tekintetben nagyobb zsiványság, kifinomultabb technikák alkalmazását láthatjuk, más tekintetben pedig nagyobb erkölcsiséget. Pásztor Bélát ugyanis nem érdekli a pénz. Számára a pénz eszköz mások mozgatására, de nem kíván magának. Nem épít tornyos házat, nem kapta el a mohóság. Bár ő is épít erkélyjel ellátott hivatalt – itt is kijátszva az EU-s pályázati lehetőségeket. Ha lenne Veresegyházon vár, hát beköltözne ő is abba, mert a hivatalnak akar tekintélyt, és a hivatal ő maga. De nem gyűjtöget ízléstelen tárgyakat a lakásában, nem visel Gucci táskát, sőt, a hozzá közel álló emberek mohóságát is le tudja állítani. A megforgatandó pénz egy részének vissza kell jutnia a város fejlesztésébe.

Pasztorbela

Minekutána az ország morális állapota demokratikus szempontból teljesen hasonlóvá kezdett válni Pásztor Béla morális felfogásához, melynek lényege, hogy a központot ki kell fosztani, s addig kell elmenni saját autonómiánk érdekében, ameddig lehet, s ezzel együtt az alatta lévő autonómiákat is fel kell számolni, tehát minekutána az ország működése és Pászter helyi királysága közötti hasonlóságok megjelentek, egyre fontosabbá kezd válni az a különbség, hogy az ország gazdagjai nem tudnak leállni, ezzel szemben Pásztor mintha ezen a téren kézben tudná tartani a saját hálózatát, képes egy egyensúlyi helyzetet fenntartani. Ha ma a reformátusok a kedvezményezettek, holnap a katolikusok lesznek, ha ma egy szállító cég, akkor holnap egy építővállalat. Semmi köze ennek a modern közbeszerzésekhez, nem demokratikus eljárásmódok, de ha nem éreznék az érintettek igazságosnak, akkor összedűlne a kiskirályság. Pásztor nem teszi a saját klientúráját a maga ellenségévé, bár az évek multával körülötte is gyülekezik a sértettek kórusa.

Pásztor saját fiát is arra tanította, hogy ne magára, hanem a településére költsön. Így vissza nem térítő kölcsönöket adott a szomszéd településnek, ahol fia uralkodott, de csak arra, hogy fejlessze belőle a települést. A feudalizmusban dinasztiák vannak, ma viszont csak úgy lehet örökletes láncot teremteni, ha megtanulnak etikusak lenni. Ez nem egy arisztokratikus etika, hanem egy kispolgári pragmatikus etika. Olyan, mint azok a konyhai falterítők, melyek a tiszta udvar rendes ház feliratokat tartalmazzák. Pusztán a bábúkat rakosgatni nem elég. Kell egy plusz, és ezzel a plusszal rendelkezik Pásztor. Mindent nem lehet akarni. Lehet akarni a pénzt, de akkor távol kell tartani magát az embernek a politikától. Lehet akarni a politikai hatalmat, de akkor meg kell tudni tartóztatnia magát az embernek a pénztől. Pásztor talán ezt is a Kádár rendszerben tanulta meg, mert Kádár is el tudta magát adni puritánként, el tudta játszani a közületek vagyok-at.

 

Kategória Szakmai anyag