Archive

Vissza a Főoldalra
Fusizott város - első rész

Előszó

Alapjába véve nem tudományos könyvek megírására születtem, hanem történetek elmesélésére. Viszont a történeteimre – legalábbis ahogy megírtam őket – nem voltak kíváncsiak az emberek, vagy hát pontosan ezt sem tudhatjuk,

Fusizott város - első rész

Fusizós városépítő – I fejezet

A mi polgármesterünk többször visszavásárolta drágábban azokat a területeket, amelyeket korábban eladott, mert „támadt egy jobb ötlete”. A mi polgármesterünk a városfejlesztés egész koncepcióját újra írta, ha kellett. Eredetileg nagy

Fusizott város - első rész

Ellenállók – II. fejezet

De ott tartottunk, hogy az első ellenállók az őslakosok közül kerültek ki. Részben mert más is törekedett politikai befolyásra, és mert bosszanthatta őket, hogy a szocializmus időszaka alatt csupán azért,

Fusizott város - első rész

Mekk Elek – III. fejezet

Érdemes megállni egy pillanatra ennél a „közigazgatási eljárás során elkövetett hiba” pontnál. Nem más ez, mint hogy bizonyos engedélyeket egy városnak a szomszéd településtől, és különböző állami hivataloktól kell beszereznie.

Önkormányzati anyagok

2008. évi költségvetési koncepciója

Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. Törvény 70. §-ában előírt kötelezettségnek megfelelően az alábbiak szerint terjesztem elő Veresegyház Város 2008. évi költségvetési koncepciójára készített javaslatot. A 2008. évi

Fusizott város - első rész

Találkozásom az útépítő mesterrel – IV. fejezet

A városépítő fusizás – épp úgy, ahogy esetemben egy szakszöveg fusizásánál is lenni szokott – velejárója, hogy az ember menet közben jön rá dolgokra. Ha és egyáltalán rájön. De például

Média

Ötszázszorosan szennyezett víz Lőrinciben

A határértéket több százszorosan meghaladó nehézfém-szennyeződést mutattak ki a Heves megyei Lőrinci település horgásztavában, az azt tápláló Zagyva folyóban és a fő felszíni vízelvezető árokban. Az önkormányzat környezetkárosítás miatt ismeretlen

Fusizott város - első rész

Az első ígéret, aminek már nem hittem – V.fejezet

Az első találkozót a polgármesterrel én kezdeményeztem. No, nem mintha nem lett volna korábban kapcsolatom vele. Szerintem a városban mindenkinek volt kapcsolata vele, velem is mindig kezet fogott, amikor meglátott,

Média

Dagad a veresi kisgömböc

“Akár hungarikum is lehetne Kelet- és Közép-Európában Pásztor Béla. Aligha akad ugyanis a veresegyházi polgármesteren kívül olyan ember ebben a rendszerváltó térségben, akit 42 évig egyazon település élén tartottak volna

Fusizott város - első rész

Az első akcióktól az események közepére sodródásig – VI. fejezet

Ha gyors elszámolást szeretnék végezni, akkor időrendben először a szórólapozással kezdtük, tiltakozásunk rövid összefoglalóját eljuttattuk az összes lakó postaládájába. A szöveget neten csiszolgattuk, miközben nem is ismertük egymást. Véletlenszerűen állt