Churchillt kellett legyőzni – XV. fejezet

A polgármesterrel való összecsapást sokáig kerültem. Részben, mert nem kívántuk politikai babérjait megtépázni, nem pályáztunk a helyére, nem akartuk megbuktatni, s mert nem akartuk ellenségünké tenni azokat, akik tiszteltét. A negyven éves hatalombirtoklás önmagában is óvatosságra kell, hogy késztessen bárkit. A vele való konfrontáció viszont kikerülhetetlenné vált. Érdemesnek látszott tanulmányozni személyiségét, taktikáit, gyenge pontjait, s addig is minden velünk kapcsolatos hibáját felemlegetni.

Az első magából a helyzetből adódott, hogy valóban hazudott nekünk, és hogy indoka csak a titoktartási szerződés aláírása volt. Ráadásul a mi törvényeink értelmében ilyet alá sem írhatott volna. Aztán a kicsúszott kijelentések, mely szerint direkt nem beszélt a beruházásról, mert akkor nem tudta volna megvalósítani. Aztán hibát követett el, amikor nem jött el az általunk szervezett konferenciára, és ezt csak az utolsó pillanatban, a konferencia helyszínére küldött levéllel hozta tudomásunkra.

Ő, mint ahogy a levélben is fejtegette korábbi kulturálatlan felszólalásaink miatt nem volt hajlandó kitenni magát. Valójában végig, az egész küzdelmünk épp hogy nagyon is civilizált volt, soha nem volt szükség arra, hogy átlépjük azokat a határokat, amelyek mások magánéletét zavarták volna. Meggyőződésem, hogy mind a polgármester, mind a multi hasonló gyártelepítési kísérlet esetén sokkal radikálisabb ellenállásba ütköztek volna nyugaton, és fejletlenebb voltunkat nem a hangoskodásunk, hanem épp a nehezebb önszerveződésünk jelezte.

Valószínűleg azért is becsültek le minket a franciák, mert tisztában voltak vele, hogy sem középszintű érdekeket keményen védő intézményeink nincsenek, mint az angolszászoknak, sem pedig tömegeket nem tudunk mozgatni, mint ők. S valóban, volt egy szem kis környezetvédő szervezete a városnak, s volt a mi kis csapatunk. Ez paródiája volt a nyugati szerveződéseknek, de mi azért úgy éreztük, hogy megmutatjuk, nem vagyunk már mi sem a harmadik világ. A mi értékrendszerünkből szemlélve dühítő volt a viselkedésünk miatt elnézést kérő, meg azt felhánytorgató színészkedés és szervilizmus.

A konferencián a polgármester távolléte kapcsán azt is kijelenthettem, hogy ez már nem az ő városa, mert akkor jelen volna. Később elmondható volt, hogy nem az egyesületünket sértette meg a távollétével, hanem a konferencia előadóit. Könnyű volt persze ebből nekünk jól kijönni, s valószínűleg még rosszabbul járt volna a cég is, és ő is, ha részt vesznek a vitán.

A polgármester céltudatossága engem mindig Churchillre emlékeztetett. Noha a két ember kinézete közt – kutyahasonlattal – akkora volt a különbség, mint egy buldog meg egy kuvasz közt, az agyuk mégis hasonlóképp járt.

Négyszemközt egymással csak kétszer vagy háromszor ültünk le beszélgetni, Az egyik alkalommal úgy érezte, meg kell mutatnia nekem a falon kifüggesztett életfilozófiáját. A papíron, amit leszedett, és elém tett, egy olyan gondolat állt, hogy döntsd el mit akarsz, aztán cselekedj. Mondtam, engem ez Churchillre emlékeztet.

A lényege a hasonlóságnak, hogy Churchill egyszer eldöntötte, hogy a nácik rosszak, s ettől kezdve küzdött és nem vacilált. Hasonlóképp eldöntötte, hogy India függetlenedése rossz Angliának, és ettől kezdve pontosan ugyanolyan elszántsággal küzdött India elszakadása ellen, mint a nácik ellen. Kiváló szónokként érvek tömegét mondta el, hogy miért katasztrófális a ghandizmus Angliának, összegyűjtött minden információt, rettenetesen tájékozott volt, de minden gondolatot úgy irányzott, hogy céljához közelebb kerüljön. Egyik esetben használt a világnak és magának, a másik esetben kártékony volt.

Úgy gondoltam, hogy a mi polgármesterünk is egyik esetben használt a városnak, de a másik esetben, mikor rossz célt tűzött ki maga elé, már rombolt. Egyébként a városban lakó akadémikus-geológus a konferencia rendezvényünkön meg is osztotta velünk azt a történetét, melyben közölte a polgármesterrel, „Ön most már rombol”. (Igazából a város alatti vizek kihasználatlanságát, és az iparosítást kifogásolta ő is.)

 

Ha a polgármester harcmodora és gondolkodásmódja hasonlít Churchillre, okoskodtam, akkor legyőzni is valószínűleg csak úgy lehet, ahogy Churchillt. Erőszakkal tehát aligha, mert azzal csak meg tudja erősíteni csapatait, de egy olyan technikával, amiből kiderül, hogy nem élünk vissza az erőnkkel, talán célhoz érünk.

Azzal szemben az ő elszántsága semmit sem ér. Kicsit ebből a meggondolásból is került a főtéri tüntetésünkre egy barátunk Gandhi utánzóként.

 

A kép baloldalán a tábla mellett látható. A táblára azt írtuk, hogy már három hete nem eve

tt. Aztán volt ott még egy hullazsák is kitömve – ezt a földön ülő emberek takarják, azért nem látszik -, amire meg azt írtuk, hogy „akrilsav-érzékeny volt”, tekintve, hogy a gyár egy határérték alatti mérgező vegyülete, melyet kéményein keresztül kibocsát, az akrilsav volt.