Ligetek járda nélkül

Veresegyházon a Ligetekben mindig sok a panasz a település tervezésre. Ez az, ami nem került volna semmibe, utólag viszont már van amit a legjobb szándékkal sem lehet megoldani. Bejártuk a területet és a járdákat figyeltük, hogy nincsenek. A kép egy kívételesen jó példát mutat, hogy így is lehetett volna másutt is. Néhány tábla felhívja a figyelmet az óvatosabb autóvezetésre és a gyerekek jelenlétére.

A Ligetekbe költöző sok fiatal, gyerekes család nemigen talál közösségi tereket sem. Nincsenek területek kijelölve játszótérnek. Pedig aki a város főépítésze, az volna a legfontosabb – nem olyan bonyolult feladata -, hogy miként rajzolja meg a jövendőbeli utcákat. A járdák talán néhány helyen megvalósíthatók, talán erre gondoltak, de erről sem vagyunk meggyőződve. Érdekes és jó megoldás viszont a sok zsákutca. Talán először a véletlen szülte, de később már látszik a tudatos tervezés. Sok öbölszerű utcát találhatunk, ide nyilván csak azok mennek be, akik oda igyekeznek.