Miért adta be az LMP népszavazásra a tiltakozást?
Részben mert jobbat nem talált ki, vagy mert abban bízik, hogy a szöveg átmegy és aztán eléri a célját. Amúgy a beadott szöveg igen szimpatikus:
Egyetért-e azzal, hogy akkumulátor gyártására szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?
Emlékeztetnénk saját történetünkre. Mi is hasonlót akartunk BD ügyben, mire Pásztor Béla beelőzött. Az önkorinak – és a kormánynak se – nem kell aláírásgyűjtésbe fogni, hogy kiírják a népszavazást, bármikor bármit megkérdezhet, ami nem alkotmányellenes. Pásztor a szöveget megváltotztatta úgy, hogy pontos helyhez kötötte a BD letelepedését, így a Csonkáson ellenezték, másutt meg kevésbé, sőt támogatták.
Az, hogy Debrecenben akkumulátorgyár épül, roppant mód hidegen hagyja a Budapestieket. Sőt, egy jó kis – több milliárdos kampánnyal -, el lehet érni, hogy még támogassák is. Mármint, hogy kell az akkumulátorgyár, csak nem a házunk elé, de az országban másutt igen. Csak jelzem, hogy Pásztor Béla politikai ravaszsága még mindig lehet rossz példa országos szinten.
De tegyük fel, hogy nem másítják meg, nem előzik be az LMP népszavazáskezdeményezését. Tegyük fel, hogy nem meszelik el mondván, hogy kiemelt országos érdekeket képviselő, költségvetésbe beavatkozó szerződések megvalósulását nem lehet népszavazásra bocsátani. Azért a mi AB-nkben akadnak olyanok, akik a kormányzati szándékot akceptálják. Tegyük fel, hogy ennek ellenére átmegy.
A kérdés immár az, hogy elég érett-e a magyar társadalom, hogy erről dönteni tudjon. Képes-e az LMP a vitát bevinni a nyilvánosságba, a médiumokba úgy, hogy azokban ne pártosodás alapján dőljön el a támogatás vagy ellenzés. Van-e vitákat közvetíteni tudó állami médiumunk, vagy mivel állami, eleve nem fog közvetíteni, csak lejáratni.
Van-e az LMP-ben elég potenciál arra, hogy deliberatív folyamatokat szervezzen a kérdésben, ezt aztán tematizálja és az így nyert végeredményt legalizálja? Vagy mivel párt és egy oldalra teszi be a témával kapcsolatos álláspontját, ilyesmit nem is várhatunk el tőle?
Elég érett-e a magyar társadalom, eléggé posztmodern az értékrendszere, elég jó-e a magyar demokratikus rendszer, hogy ebből valami jó süljön ki? – Vagy csak az LMP teszi azt, amit az esetében megkövetel a haza, de se paripája, se fegyvere nincs hozzá és az ellenszél olyan erős akár az orkán. De azért egy kalappal nekik, hiszen mi is megakadályoztuk 2007-ben a BD veresi letelepedését, helyette most van egy kiváló paradicsomházunk.