Zsolt Péter elemez – Pásztorok malma

Pásztor Béla mint sikeres politikai hatalomgyakorló nem példa nélkül való, igen sok hasonlóságot mutat más machiavellistával. Ezúttal nem az egyediségére, sajátos tehetségére, az emberszeretetre –őszinte vagy nem őszinte nem is tudjuk –, hanem a közös vonásokra koncentrálunk.

A szociálpszichológia egyik nagy kérdése, hogy miért szavaznak szinte teljhatalmat demokráciában a „pásztoroknak”, noha egyénileg a polgárok tisztában vannak vele, hogy a demokráciát leépítik. Lehet persze, hogy a népesség egy része ezzel még sincs tisztában, a másik része igen, de nem érdekli, a harmadik része pontosan tudja, hogy rosszat tesz amikor rájuk szavaz, de alkalmazkodik a fősodorhoz.

Például Magyarországon rendeleti kormányzás folyik, energetikai, háborús, covid és migrációs vészhelyzet van, miközben kétharmados többsége van az uralkodó pártnak a parlamentben és bármit meg tudnak szavazni. A vezérnek még sem elég ez. Pásztor Béla Veresegyházán is az ő civil szervezete van kétharmados többségben a testületben, bármit bármikor megszavaztathat, mégis arra törekszik, hogy kikerülhesse a testületet, kész tények elé állítsa, kényszerítse: „most már mindegy, akkor szavazzuk meg.” Miközben a testületet saját teljhatalmának elfogadására szocializálja „minden felelősséget vállalok” – szokta megnyugtatásként mondani, s ilyenkor a testület ébersége alábbhagy, infantilizálódik.

Hasonló folyamatok mennek végbe Veresegyház lakosságában is, mint a testületében. Elkényelmesednek a polgárok. Akik esetleg korábban még odafigyeltek területfejlesztésekre, költségvetésre, természetvédelemre elveszítik motivációikat és tanult tehetetlenné válnak. Semmi értelme ugyanis érveket és véleményeket hozzáfűzni a demokratikus áljátszmákhoz, mert úgyis csak a kipipálás miatt van rá szükség, aztán a vezér csinál amit akar. A leghangosabb narratíva a városban, hogy hagyjátok dolgozni a polgármester urat. Sok narratívát egyébként maga a polgármester irányít a maga alá gyűrt helyi médián és érdekhálózatán keresztül.

A pásztor-hatalmába beletörődők a liberálisok, a lelkesen támogatók az illiberálisok. Az illiberális tömeg valódi tömeg, együtt veszik a levegőt, amikor a vezér felszólal. A szónok és a hallgatók viszonya az együttes élményt nyújtja, katartikus. Milan Kundera a Nevetés és a felejtés könyvében megragadja ugyanezt a kommunizmusban is. A vonalas tanárnő angyali kacaja ragályos és hamarosan minden kisdiák együtt és felszabadultan kell kacagjon. A liberális tömeg szintén sok ember együttes jelenléte, de nincs bennük tömeglélek. Kritikusak, atomizált individuumok maradnak és valamiféle konszenzuskeresés az, ami összehozza őket. Lehet ez beletörődés és önigazolás is.

Pásztor Béla hatalmának fejlődését végigkísértük 2007 óta. Kutakodtunk a múltjában, elolvastuk Szále László könyvét is, így mondhatni a karaktert ismerjük gyerekkorától fogva. A pásztorokat a kényszer mozgatja és nem értenek a konszenzusos döntéshozatalhoz. A hosszú hatalom korrumpál és megront. A blöfföléshez való jog, a felhatalmazottság érzet, a manipuláció, a szabályok semmibevétele, a moralizálás mind-mind a kormányozhatóság érdekében történik. A fő szemponttá a hatalom megtartása válik, és ideológiaiát is kap: hatékony kormányzás, központosítás, gyorsaság. A konszenzuális döntéshozatalok hosszúak és szenvedők, ezzel szemben a hatalomkoncentráció gyors, bár igen sokszor hibás döntéseket eredményez, aztán tűzoltásokat kíván, amit aztán már csak a machiavellista lát át, de legalábbis a többség azt gondolja más nem tudná kezelni. Így paradox módon a hibás döntések is a pásztorok malmára hajtják a vizet.

Egyetlen kontroll marad Pásztor Bélán, és ez az állam. Egy külső entitás. Egy kényszer, mellyel szemben szintén lehet uszítani, hogy a külső erők zsarolók, a fejlődést gátolják, miattuk nem tudunk fizetésemelést adni a dolgozóinknak. És ott van az energiaválság is, de mi igen hatékonyan és előrelátóan áttértünk a termálvízfűtésre. Miközben az állam, mint ellenség és a környezet mint kihívás rombolna, mi mégis a nehézségek ellenére építkezünk, gazdagodunk, fejlődünk, ezért kedves választó szavazz Pásztor Bélára. A következő választásokon megint nem indul, vagy talán mégis, hiszen Veresegyház nem létezik Pásztor Béla nélkül, amit Pásztor úgy él meg igen infantilis módon, hogy ő maga Veresegyház.

A vezér személyisége torzul, és a környezet és a vezér viszonya is patológiássá válik. A machiavellista technikák ingerküszöb alá kerülnek. Bár jónéhányan továbbra is tisztában vannak a közösségből azzal, hogy a pásztorok csalnak és nem rájuk kéne bízniuk magukat, hogy a közösségnek vannak tisztességes és okos tagjai, de mégsem rájuk szavaznak. Mindenki tudta például, hogy Veresegyház vezetésére tökéletesen alkalmasak lettek volna a legutóbbi jelöltek, Tatár Sándor, Horváth Ernő, Veres Károly. A domináns pártokba beletörődő társadalmak nagy problémája a képzelethiány, és a pásztorok mindent meg is tesznek azért, hogy képzeletünk beszűküljön. Senkit ne tartsunk alkalmasnak rajtuk kívül.