Milyen fejlesztés ez? – Malom Tó
A példa a szakértelem hiányát és az önkényes vezetés butaságát mutatja be, de orvosi ló a helyi média kiszolgáltatott viselkedése terén is.
A „fejlesztés” kétsávos utat+járdát irányoz elő. Mivel balra házak vannak, ezért jobbra fognak terjeszkedni. Ennek a következményei: a tópart látogatható rekreációs része csökken, a fák gyökerei sérülnek, egy-két év után megbetegszenek, elpusztulnak. Kisgyerekek számára a forgalmas útra való kiszaladás veszélye megnő. (Persze lehetne kerítést építeni, de épp most bontották le, hogy visszaadják a tavat az embereknek.)
A helyi televízió nem dolgozza fel a pro és kontra érveket, csak annyit közöl, hogy vannak tiltakozók, de sajnos mindenki kedvére nem lehet tenni. Vagyis azt a társadalmi felháborodást, melyet ez a fejlesztés kiváltott, elhallgatja.
Az alpolgármester nyilatkozatából kiderül, hogy ez a beruházás számára is egy testületi utáni baráti beszélgetésben derült ki. Ám ezzel kapcsolatban a riporter nem kérdez rá semmire, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna.
Valójában modern várostervezők véleményét kéne meghallgatni, akik egész biztos nem eresztenének rá egy kétsávos utat egy rekreációs területre. Aztán a lakosok közt vitát rendezni. Néhányan biztos szívesen vennék, ha kétsávos úton, így gyorsabban érnék el a vasőtállaomást, a többség viszont alighanem további forgalomcsillapítást javasolna, fekvő rendőrt, célforgalmat, lakó és pihenő övezetté nyilvánítást, sőt, tán sétálóutcát. Egy deliberatív menet végeredménye közösségfejlesztés is volna.