Veresegyház a három feketebárány közt

Az ÁSZ arra készül, hogy megvonja az állami támogatást Veresegyháztól. Ennek a hírnek nem a megvonás az igazi tartalma, mert egyébként se tudjuk, milyen állami támogatásra számíthatunk. (Eltekintve Tuzson Bence azon ígéretétől, hogy az állam beszáll a Katolikus Gimnázium felépítésébe 2 milliárd 600 millió forinttal.) A hírérték abban van, hogy három feketebárány közé került a mi településünk.

Két gondunk van ezzel az egésszel. Az egyiket a cikk is említi, mely szerint mindhárom településen független polgármester van. Elhiszi azt valaki, hogy az egész országban másutt nincs probléma (pl. Pécsett), csak ott, ahol független a polgármester?

A másik gondunk az állam gyengeségével van. 2012-ben néhány problémát jelzett az ÉVE az ÁSZ-nak. Vagyis egy civil szervezet vette a fáradtságot, és dokumentáltan közölte, ahogy egy város törvénytelen eszközökkel jut pénzhez – likvidhiteleket vesz föl, és nem működésre fordítja, továbbá ezen az úton erősen növeli az eladósodottságát -, s az Állami Számvevőszék hosszú levélben csak annyit tudott válaszolni, hogy ezek a problémák valóban léteznek, s kérték az Önkormányzatot, hogy orvosolja, de mivel nem nyomozóhatóság, ezért ennél többet nem tudnak tenni az ügyben. Úgy tűnik a mostani esetben, hogy mégis tudnak.

Veresegyház városa pedig 2012-ben régi szokásához híven megígérte, hogy változtat a jövőben a dolgokon. S tényleg, bizonyos dolgokkal le is állt. Pl. nem működött tovább bankként, mert – tudjuk képtelenül hangzik – nem adott többet kölcsön más településeknek. Helyette ingyen adott pénzt. Kezdetben aránytalanul a szegény környékbelieknek. Azért aránytalanul, mert ahol Pásztor Béla fia a polgármester, oda jóval többet, később már mondjuk így gátlástalanul, mert csak a fia településének, Erdőkertesnek. S ez már nem banki tevékenység volt, hanem adomány, azt meg ugye nem tiltja a törvény. (Ez ügyben 2016-ban Zsolt Péter felháborodott nyílt levelet tett közzé, ld. itt.)

Veresegyház technikája a következő: mindent megígér a hatóságoknak, aztán többnyire csinálja tovább amit akar, a hatóságok meg bedőlnek, mert jóhiszeműek. 50 év kevés volt ahhoz, hogy kiismerjék Pásztor Bélát. A polgármester hívei pedig tapsolnak, mert szerintük ez a magatartás teljesen rendjén van.

Most azonban van tétje a dolognak, a gimnázium létrehozása múlhat rajta.

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2018/04/20/asz_onkormanyzat_ellenorzes/