Zsolt Péter elemez – Van aki nem lép ki az OGP-ből

„Úgynevezett civil szervezetek kritizálnak”, ezért kilép Magyarország az OGP-ből, azaz a Nyílt Kormányzati Együttműködésből. Azerbajdzsánt és Törökországot kizárták, Oroszország magától lépett ki. Szíjjártó Péter azon állítása, hogy a magyar álláspont nem került bele a jelentésbe nem felel meg az igazságnak, belekerült, sőt, a magyar kormányzat véleményére is kíváncsiak voltak. Ld. itt.

Ezeknek a szervezeteknek nem célja a kizárás, pusztán ha valaki nem tesz ígéretet valaminek a javítására, nem adja le a jelentést, hogy mit sikerült abból teljesítenie, nos, csak ilyenkor történik tagság felfüggesztés. (Dél-Afrikának, Brazíliának stb. megy a tagság, nekünk nem.)

Trócsányi Lászlónak sincs sajnos igaza. Állításával szemben a magyar nép egyetlen esélye, hogy létrejön az európai ügyészség. Ld. itt.  Eddig az OLAF az Eu-s pénzek korrupciós módon történő ellopása kapcsán csak jelzett a nemzeti kormányoknak, hogy indítsák el a hatóságaik vizsgálatokat. De mivel máig nem tudjuk milyen bőrfejűek kinek a megbízásából „dolgoztak” a választási irodánál, sajnos tudomásul kell vennünk, hogy van amikor nem működik az állam. Bizonyára van amikor korrupciós ügyek vizsgálatakor is elakadhat.

orban_szijjarto

Az állami autonóm szervezetek leépítése van soron (rengeteg intézményt fognak hamarosan központosítani ld. itt.) Bár élünk a gyanúperrel, hogy gyakran ezek is korruptak voltak. (Pl. a BD-sztoriban a környezetvédelmi hatóságról mi megtapasztaltuk, hogy egyáltalán nem csinálta azt, ami elvárható lett volna, és különösen a hivatal vezetőitől vártunk volna más viselkedést.) Most mégis értük protestálunk.

Nagyon is igazságosnak tűnik a számunkra, ha a jövőben maga az Eu hatékonyabban vizsgálódik a közösség pénze után. A mi pénzünket se költsék magáncélokra más országok, ha azokat nem azért adjuk.

Vége annak a veresegyházi érvnek, hogy „mit számít az neked, hogy mennyire hatékonyan költöttük el a pénzt, hiszen Eu-s pénz”. Sajnos ilyen érvet hallhattunk már Pásztor Béla szájából, és aligha ő az egyetlen, aki ilyen ragadozó módon gondolkodik, és összekacsint az állampolgárokkal, mintha legalábbis a szocializmusban lennénk.

A közpénzek magánvállalkozásokba vándorlása, a vállalkozó anyagi kockázatoktól való mentesítése, valamint a vállalkozó politikai lojalitásának megvásárlása, nos ezeket Pásztor Béla jóval hamarabb kitalálta, mint az ország aktuális kormányzata. Nem lehetünk biztosak abban, hogy mindig a fejétől bűzlött a hal, néha a fej épp csak gyenge, és alul meg elpofátlanodnak a gazemberek. Gyenge lehetett a 90-es évek magyar állama, és így a helyi kiskirályok azt gondolták a falutáblán belül azt tehetnek amit akarnak, és gyenge az Eu, ami miatt a nemzeti kormányok azt hihetik, hogy saját politikai elitjüket úgy hizlalhatják ahogy nekik tetszik (az Eu pénzén).

Könnyen lehet, hogy a magyar nép azért tűri passzív beletörődéssel az országos mutyikat, mert már rég hozzászokott, hogy helyi szinten is normálisnak tartsa.

Ahogy a dolgok elromlottak, úgy is kell rendbe hozni őket. Vagyis helyi szinten, és persze nagyon jól jön majd, ha az Eu ellenőrzései is szigorúbbak lesznek. Aztán meg hátha jön egy olyan kormány, amelyik megint visszalép az OGP-be.

Holmi civilekként mi nem is bíráljuk a kormányzatot, ellenben Veresegyház dolgainak átláthatóvá tételét igen is kérjük. Az ASP felülről – erről írtunk itt -, a civilek alulról fogják jobbá tenni Veresegyházt, amiképpen a jogvédő szervezetek alulról, az Eu pedig felülről fogja jobbá tenni Magyarországot.

Forrás: http://index.hu/belfold/2016/12/06/kulugyminiszterium_orszagokat_leckeztet_a_nyilt_kormanyzati_egyuttmukodes_ezert_mi_inkabb_kilepunk/