Levegő télen
Különösen vidéken, kertvárosokban romlik a minősége a levegőnek, és hogy ennek mekkora egészségügyi kockázata van, csak most kezdjük felismerni. Ebben a munkában, ennek népszerűsítésében szüksége van egyesületünknek az önkormányzat támogatására. Valamilyen akció, ismeretterjesztés projektjét javasoljuk. De ott van az iskola, a városi médiumok, melyekkel szintén elérhető a lakosság.
Korábban foglalkozott már egyesületünk a GE által ajándékba adott és égetési hulladékként kiosztott fával. E tekintetben természetvédelmi szempontból épp a GE-től, valamint a Gamesztól kapott tájékoztatók alapján megnyugtató, és jogilag rendben lévő dolgokat találtunk. Kevésbé megnyugtatókat viszont a korrupciós kockázati tényezők szempontjából. Ezeket a kockázatokat is csökkentenie kell az önkormányzatoknak, ezekre vonatkozó terveit be kell építeniük a működésbe. (Nem mi mondjuk, hanem a kormányrendelet.) De most nem az a lényeg, hogy az ajándék tűzifák szétosztása miként történik.
Minden javul és szépül tehát, kivéve a lakosok tájékozottsága. E szerint a borzalmas légszennyezési adatokért 74%-ban a lakosság felelős. Magyarország légszennyezettsége pedig bizonyos településeken, fűtési szezonban, vagy ősszel amikor mindenki égeti a leveleket Kínával vetekszik. Pl. az alábbi írásban kiemelt dolgokról:
http://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2016/11/24/2020-tol-szigoruan-szabalyozzak-a-vegyestuzelest/