2014-es közhasznúsági jelentés
A jelentést ezúttal nagyon megkésve készítettük el, melynek oka, hogy egyik tagunk elköltözött a városból, pont az, aki korábban ha voltak pályázataink a könyvelést is intézte. Könyvelőre ezúttal sem akartunk pénzt kiadni, így megvárva a megfelelő pillanatot régi barátunk segítségével készült el a napokban a jelentés. A csúszás miatt a bíróságra külön igazolási kérelmet kellett készíteni. Mindent elektronikus úton küldtük be, a tájékoztatót erről ld. itt: http://birosag.hu/allampolgaroknak/civil/gyakorlati-tudnivalok , a közhasznúsági jelentés könyvelői és az egyesület által készített éves beszámolót tartalmaz, melyet az elnök személyes kormányablakos kódjával lehet a megfelelő formanyomtatványok letöltése után beküldeni.
A jelentés lényegi részét a honlapon Alapszabályunk értelmében közzé kell tenni, ezt olvashatják alább:
A közhasznúsági jelentést tartalmilag az egyesület közgyűlése fogadja el. Mivel elemeit korábban már a tagok elfogadták, aláírták – emiatt most nem hívtunk össze külön közgyűlést. A 2014-es időszak voltaképp két dologból állt. Egyrészt minden tag aláírta, hogy szeretné, ha az ÉVE tovább lépne, és sima egyesületből közhasznúvá válna. Ez ügyvédi munkával, és munkadíjjal járt, melyről tájékoztatást kaptak. Szerencsére a szigorúbb feltételeknek is megfeleltünk, mert a bíróság létezésünket, és meglévő tartozásainkat nézte, de nem voltak tartozásaink, és 2007 óta működünk. Az egyesület közhasznúvá vált.
A másik költség az új honlap felépítéséből származott, melyért 72 e Ft-ot fizettünk. A tagok erről is írásbeli tájékoztatást kaptak. Korrekt, áttekinthető honlap született, egy profit kértünk föl rá, akit nem volt könnyű megtalálni, már-már úgy tűnt lehetetlen is. A nehézséget nem csak az okozta, hogy kevés pénzünk volt, de az is, hogy olyan valaki kellett, aki az összeomlott joomlához is ért, és akineki javaslatára aztán áttértünk a wordpress rendszerre. Itt nem egy ingyenesen letölthető verzióból készült a struktúra, hanem egy nekünk jobban tetsző tampletet is vásároltunk. Azért is kényszerültünk erre, mert a joomla rendszere idejétmúlttá vált, nem tudtuk frissíteni, nem volt rajta védelem, és ha azt újra is építettük volna, bármikor megint összeomolhaotott volna. Mindeközben el kellett búcsúznunk korábbi rendszergazdánktól is, aki még egyszer már nem volt hajlandó az átalakítás elvégzésére, viszont megtartottuk a tárhelyszolgáltatót, akiktől tevékenységünk profilja miatt 2014-től ingyenesen kapjuk a tárhelyet.
Megindult a facebook oldalunk is. Mindkettő – azaz a honlap és a facebbok is – közhasznú, mert egyik sem tartalmaz kereskedelmi vagy üzleti jellegű információcserét – ezeket a facebook oldalról mindig ki is töröljük. Szándékaink szerint nem csak a közvéleményt tájékoztatjuk a közéletben a közösség vagyonával és értékeivel kapcsolatos eseményekről, de segítjük is a képviselők munkáját, a város céljainak meghatározását.
Alapvetően az egyesületünk szerepe etikai ellenőrző, úgynevezett watchdog tevékenység, de a civil szervezeteknek ahhoz a köréhez tartozunk, mellyel ha az önkormányzat együtt akar működni, akkor be tudja vonni a munkába, ezáltal konfliktusokat tud elkerülni, és jobb döntéseket tud hozni.
Környezetvédelmi, és közösségfejlesztő tevékenységeink is közhasznú célúak. Ha a facebook-ot nézik egyre több bejegyzést találhatnak a helyi sportélettel kapcsolatban is. Egyesületi tag utánpótlást épp innen remélünk. Az aktív lakosok később egyesületi taggá válhatnak, így nem csak a személyes ismerettségek biztosítják a fennmaradását. Több fontos tagunkat ugyanis elveszítettük, mindegyiket elköltözés miatt. A 2014-es év ennek a küldetésnek a filozófiájában telt, remélhetőleg tagjaink és szimpatizánsaink megelégedésére.
Az egyesület 2014-es nyitóegyenlege 82 e Ft volt, záróegyenlege 32 e Ft.