Zsolt Péter elemez – A „vendégszerető” polgármester

Veresegyház polgármestere valóban egy társaságkedvelő, idegenekkel szívesen barátkozó, mondhatni emberszerető karakter. Ezeket az adottságait a génjeivel hozta, és akkor lássuk azt is, miként rontotta el mindezt, és miként fordult ki önmagából.

Mindenki felelős azért, hogy milyen személyiség válik belőle mire érett felnőtt lesz, Pásztor Béla a hatalomért tárgyiasította a körülötte lévő embereket, eljutott addig, hogy mindenkiben csak eszközt, vagy akadályt látott, miközben válhatott volna olyan emberré is, aki empatikus, korrekt, segítőkész. Őt a hatalom rontotta meg. Ma már minden színészkedés, és álságosság, a hazugsághoz és mások átveréséhez való jog, a törvények semmibevétele is mind önigazolással indokolt. A célok szentesítenek nála szinte minden eszközt. Neki ezt az árat kellett fizetni a hosszan tartó politikai sikerért.

A körülötte lévő emberek, legyenek azok közvetlen munkatársai, vagy épp a teljes lakosság mára már mindennapi bosszúság és akadály a számára. Az emberszeretőből mára a mizantrópia szobra vált.

A vendégszerető megnyilvánulás a faluvezetési stratégiában a lakosságszám felduzzasztásában gondolhatnánk tetten érhetőnek, de már ez kétélű. Aki igazán vendégszerető, az gondoskodik arról is, hogy a vendég megkapja a megfelelő ellátást. Itt szó sem volt ilyesmiről. A vendég pénze kellett, amit a területért fizetett, meg amit az adóforintként átutalt.

Nem ördögtől való ez a piaci szemlélet, de ha semmi valódi kötelezettségérzet, és előregondolkodás nem társul hozzá, a maga pőre megnyilvánulásában megbosszulja magát. Ez voltaképp egy piramisjátékká vált, mert minél többen jöttek lakni Veresegyházra, annál több kötelező feladat hárult a településre, amit aztán az újonnan jöttektől szerzett bevételekből próbálták kifizetni, de minden újonnan jövő végül többe került, mint amennyit fizetett. (Ez nem így lett volna, ha a vendégszeretet feltöltődött volna valódi felelősséggel.)

A vendégek oly annyira nem voltak érdekesek, hogy a természetért, a nyugalomért és a falusi élet vonzóságát választó budapesti kiköltözők, végül a nyakukba kaptak volna akkumulátor gyártól kezdve krematóriumon keresztül egészen a veszélyes vegyi anyagokkal dolgozó óriási kamionforgalmat bonyolító gyárig mindent. Részben kényszerből természetesen.

A vendégszeretet egy másik megnyilvánulása a híres és gazdag emberek idecsábítása. Egyik sem érdek nélküli, ugyanakkor eredetileg ezek sem lettek volna rossz stratégiák, csak hát az idők során ezek is hamissá váltak. A híres emberek egyre inkább mint politikai tőkék kaptak szerepet. Támogatók lettek, a velük való reprezentálás, az általuk megszerezhető befolyás és politikai védelem – melyre a szocializmusban valóban szüksége volt -, vált egyre fontosabbá, mígnem már csak ez számított. A politikai barátság mind hamissá válik, s ezt az utat Pásztor Béla esetében bárki tanulmányozhatja, aki veszi a fáradtságot, hogy számos történetet megvizsgáljon.

A gazadag emberek idecsábítása közül a legszebb példa Somodyé, aki mára be se hajlamos tenni a lábát a városba. A vendégszeretet azonmód vendéggyűlöletté változott, amint Somody politikailag is népszerűbb kezdett lenni, mint Pásztor Béla. Ettől kezdve el kellett intézni – melyet a bíróságon Pásztor úgy fogalmazott, hogy váratlanul megromlott köztük a viszony. Persze, hiszen ő rontotta meg. Méghozzá azzal, hogy nem teljesítette a vállaltakat, és minél inkább emelkedett Somody népszerűsége, annál kevésbé akarta teljesíteni.

Érdemes két bekezdést vesztegetnünk a körülöttük zajló pernek is, hiszen Pásztor Béla karrierjében ez volt eddig a legkockázatosabb elem. Az ügyészség vádat emelt ellene, és ő kis híján börtönbe is került.

A felmentésének indoka az volt, hogy a Somodyval történő tranzakciók végkimenetele végül is pozitív, tehát Pásztor Béla nem vádolható azzal, hogy megkárosította a város vagyonát. Ha azonban ma nézzük a végső szaldót, miután az állam elvette a Missziót, és kártérítést nem fizetett, már negatív. Ez alapján akkor ma elítélnék? – Az ítélet indoklása voltaképp azért nevetséges, mert a jogi megítélésnek nem ez alapján kellett volna megtörténnie, hanem azon józan ész alapján, hogy nem köthető olyan kötbéres szerződés, amelynek teljesítése és összege irreális.

Pásztor kötötte ezt a szerződést Somodyval. (Mellesleg Somodynak sem lett volna szabad számára ilyen előnyös szerződést elfogadni, mert nem igaz az, hogy mindenkinek joga van hülyének lenni, vagy hogy bárkinek joga van egy hülyét kihasználni.) Ha jóhiszeműen és az „öribari” reményében ajánlotta fel az irreális kötbérvállalást Pásztor, akkor az a baj – mert akkor még a szándékos korrupciós vád is felmerülhetett volna -, ha meg beszámítjuk, hogy az üzletben nincs barátság, csak érdek, akkor meg azért nem lehet ilyen szerződéseket kötni.

Hol van már ezekben a viszonyokban bármiféle vendégszeretet? – Érdekek, és az arra rárakódó hamisságok tömkelege kíséri végig Pásztor Béla útját. Amerre nézünk mindenütt megalázott, vagy elüldözött emberek, érdekkapcsolatok, mindez leöntve kifelé egy nyájassággal. Ez utóbbi maradt az eredetileg többre hivatott személyiségből. Vendégszeretet? Ugyan, kérem!