Termálkutak Veresegyházon

A településünk egyik legcivilizáltabb fejlesztési területe a termálvíz-hasznosítás. A térkép jól mutatja, hogy évről-évre lépegetünk előre. Elsősorban középületek és ipari létesítmények energiaellátásában játszik a technológia szerepet, és rögtön fel is tehetjük a kérdést, hogy miért. Miért nem lakóházak, vagy fürdők lettek ellátva?

A fürdő igen tőkeigényes beruházás volna, a lakóházak pedig előre átgondolt tervezést igényelnek. Ott, ahol az úthálózat is a házak után készül el, elég nehéz elképzelni, hogy az önkormányzat a közművek előkészítésébe a termálvizet is időben rendelkezésre bocsájtja.

Eddig talán csak egyszer merült fel, hogy a Ligetek néhány házsorához utólagosan odaviszik a melegvizet, csakhogy a lakók számoltak, és rájöttek, hogy túl sok macerával jár a fűtési rendszerük újraépítése, persze, ha előre már így tervezhettek volna… Az itt lévő sorházak és az ebből fakadó lakósűrűség ésszerű határok közé tudta volna szorítani az egy főre eső költségeket.

Van egy negatív példa is, mert nem elég az előre tervezés, a kellő szaktudás sem árt. A Csiki-Bege által épített néhány családiházba eleve a termálfűtést tervezték, de nem csinálták elég vastagokra a csöveket, így sokan igen csak fáztak a beköltözésük után. Mára tudomásunk szerint átálltak hagyományos gázszolgáltatásra.

Szerencsére ma már akad jó példa is magánszemélyek ellátására, igaz, ezek önkormányzati bérlakások, és itt az képezi vita tárgyát, hogy minek is kellett ezeket felépíteni, e helyett, miért nem vásárolt az önkormányzat jóval olcsóbban eladó házakat, melyből épp elég nagy a választék, ha már bérlakásokat akar üzemeltetni. De itt rá az egyik válasz, mert ezekhez átgondoltan hozzá tudta tervezni a termálfűtést. (Noha nem hisszük, hogy csak ilyen nemes szándékok vezérelték volna a beruházást, de legalább ennyi haszna legyen a veresi társadalomnak is, amiképp a középületek fűtésére is valóban büszkék lehetünk.)

A vállalkozások ellátása a termálvízzel sem 100%-os sikertörténet. Egyfelől a nagy GE-hez ki lett építve a vezeték, de ebbe a kiépítésbe a GE nem szállt be. Egész egyszerűen azért, mert azt mondta neki nincs szüksége erre a technikára, megoldott a hangárainak a fűtése, de ha mégis elhozzák hozzá a vizet, lehet, hogy megvásárolja a szolgáltatást. Így aztán kölcsönfelvétel, kiépítés, és reménykedés következett a város részéről. Szerencsére a GE állta a szavát és megvásárolta a szolgáltatást, és szerencsére a vállalatnak pont ez az üzletága maradt meg. Mert ha történetesen elvonult volna, ott állnánk a pusztába kivezetett csőrendszerrel, és az építésre felvett adóssággal.

Aki mer, az nyer alapon, ma a GE ezzel fűt, és valamikor megtérül majd a beruházásunk is. Ennek az előreszaladós technikának a sikerén felbuzdulva lett idecsábítva a paradicsomos melegház, ám ezúttal nem az a problémánk, hogy van forró vizünk, de nem tudjuk kinek adjuk el, hanem, hogy hogy beígértük nekik, de még láttatlanra, és jelen pillanatban nincs elég vizünk.

Voltaképp így igazságos, mert ha hazárdírozik az ember egyszer bejön, másszor meg nem. De még ez a meccs sincs lefújva, előbb-utóbb sikeres lehet a keresés.  Drukkoljunk. Végül is ez a termálvíz-hálózat kiépítés mégiscsak halad, s egyszer talán majd élvezhetjük ennek közvetlen hasznát mi is.