Demokrácia, minőség, természetesség – Svájc
Volt már a történelemben megcélzott vágy, hogy legyünk Közép-Európa Svájca. Nyilván nem úgy értették akkor sem, hogy legyünk olyan gazdagok, vagy legyenek olyan magasak a hegyeink. Mára álom az is, hogy egész Magyarországon olyan szintet érjen el a közigazgatás, az emberi kapcsolatok minősége, az egymásra figyelés, mint Svájcban. Egy gazdag kistelepülés viszont már álmodhat ilyen célokról.
Az alábbi írás utal a különbségekre, a problémáinkra, és segítségével könnyen kialakíthatnánk Veresegyház stratégiáját. Feltéve, hogy mindenki egyet ért azokkal a szempontokkal, amik Svájcra jellemzőek, és az ebből levezethető célokkal. Rögtön látni fogjuk, ehhez meg kell változni nekünk, a képviselő-testületnek, a polgármesternek. Lehetnénk példaképei aztán az országnak az élhető környezet kialakításával, a fenntartható rendszerek építésével, az állampolgári aktivitással, a közügyek nyitottá tételével.
De olvassuk inkább el magát a svájci élménybeszámolót: Ld. itt.