XXXVIII. fejezet – Három évvel később

 

Egy ízben a polgármester, valamelyik képviselőtestületi ülésen összekapott velem. A végén a következőt vetette oda:

– S téved, amikor azt hiszi, hogy a fecskendőgyár maguk miatt ment el.

– Tudom – feleltem – ott van a természetvédelmi egyesület, az Indián Asszony (a rendes nevét mondtam), meg a minisztérium is.

– Nem – felelte a polgármester – más miatt, majd egyszer elmondom.

A képviselők várták erre mit felelek, hogyan folytatódik a veszekedés, de nem folytatódott:

– Nagyon megtisztelne azzal, ha egyszer elárulná – mondtam.

Nos, három évvel később úgy esett, hogy kihívtam egy vitára a polgármestert. Választási kampány volt, s féltek vele vitába szállni, vagy nem is akarták hogy megbukjon, vagy nem tudom kinek milyen motivációja lehetett, de tény, hogy csak egy vitája szerveződött velem, jóllehet nem indultam polgármester-jelöltként.

Minden kérdésre, amit feltettem neki, tudtam a választ, még abban is tudni véltem, ami a multi elmenetelére vonatkozott. Pontosabban nem azt tudtam, hogy miért ment el – mert alighanem több dolog együttes hatására -, hanem azt, hogy a polgármester mit titkol.

Elmondom hogy derült ki. A választási időszakban jöttem-mentem, és valakitől megtudtam annak a városban lakó geológusnak a címét, akinek neve egyébként korábban is fel volt írva, névjegykártyája is megvolt, de azon csak a munkahelye címe volt található. Hiába írtam emailt, válasz nem jött, mert azóta egyre visszavonultabban élt. Nos, ezúttal megtalálva őt összebarátkozva vele az derült ki, hogy a multi francia vezérei még távozásuk előtt felkeresték a lakásán, és amit ez a tudós mondott, az végképp több lett a soknál a számukra.

Bár nem a városunk alatt található két réteg közti törés, hanem a Balatonnál, ez még is valószínűsít bizonyos földmozgást nálunk is. A konkrét példáért se kellett messze menni akkor. Ám a hatásvizsgálatban – mely a professzor állítása szerint egy botrányos, szakmailag elfogadhatatlan anyag volt – erre nem tértek ki korrekt módon. Ha ugyanis megteszik, a katasztrófavédelem újabb feltételeket támaszt, a gyár megépítése újabb biztonsági megoldásokat tesz szükségessé, ami tovább drágítja a beruházást. A lakossági ellenállás fokozódásáról már nem is beszélve.

Amikor tehát feltettem a vitán a kérdést, hogy polgármester úr most itt volna az alkalom, hogy elárulja a vállalat távozását, a választ tudni véltem. A lehetséges földmozgás volt az addig titkolt ok. De a polgármester „nem tisztelt meg még”, mert nem jött el az őszinte beszéd ideje, épp ellentétesen, 72 évesen újra ringbe szállt. A hivatalos verziót említette megint, mely szerint bizonytalan volt az ügymenet, ellenállt a lakosság.

Gondoljunk csak bele, miért nem hangzott el ez a szempont. Ha a cég elárulja az újonnan felmerülő okot, el kell árulnia azt is, hogy mindvégig erőszakolta a beruházást, és nem igazán járt el körültekintően. Ez azért kínos lett volna. És a polgármester is jobban járt, ha hallgatott, mert a lakosok számára még megdöbbentőbb lett volna, hogy mennyire nem érdekli a biztonságuk.

BÓNUS VIDEO: ld. itt.

A video azt a területet mutatja, melyet engedélyek és területátminősítés nélkül, azaz illegálisan előkészített az Önkormányzat a gyár számára. Később ebből 13 millió Ft-os büntetés lett, melyet jelenleg a városvezető bírósági szakaszba vitt át. A terület rehabilitálása sem történt meg, bár a természet azóta ahogy tudta visszafoglalta.