Meseliget bölcsi – beruházunk

Kicsit kerekítve a Meseliget bölcsöde bővítésére 80 millió ft-ot nyertünk, s a szükséges 10%-os önerőnél kicsit tovább nyújtózkodva 100 millió forintért rendelünk építkezést. (Alaposan megtoldjuk, pedig nincs fedezet rá.)

Javasoljuk mindenki gondolja végig az ő háza-lakása mennyiből épült meg, majd ezután képzelje el, hogy elvileg 100 millió Ft-ból mekkora alapterületű épületet lehetne elkészíteni. Ha ez megvan, igyekezzünk kitalálni, hogy a Meseliget bölcsi bővítésére szánt pénzből mi fog megépülni valójában. (Ha több pénz forog, mint amennyibe a valódi építkezés kerül találgasson miként is mozoghat a plusz.) Ld. itt milyen kevés dolog készül ezért a pénzért (két szoba, vizesblokk, egy kis kert).

De van más vád is, amely épp az ellenkező logikájú: eszerint 100 millióból a Hajdú Kft – mely ezúttal is nyertes lett – nem fogja tudni kivitelezni a vállalt dolgokat, de ha már házon belül van úgyis túllépheti. (Láttunk már ilyesmit pl. az iskola esetében.)

A két rosszindulatú feltételezést szűri ki először is a polgármester hitele (benne kevéssé van bizodalmunk), az illetékes bizottság (benne valamivel több), a testület egésze (itt az ellenzéki képviselők adják a garanciát, bár láttunk már rossz szavazást), végül a Csiky és Társa Kft, mely a versenyt lebonyolító külső szakértő.

Ha még ezek után is kételyei maradnak, akkor maga nem normális – mondhatnánk. És mégis, az ember egyszer egy ilyen teljesen biztosan rendbenlévőnek látszó eljárást is szívesen leellenőrizne, csak amolyan kutatói kíváncsiságból.

S nem arról írtunk, hogy ne kéne gratulálni a pályázatírónak, vagy ne kéne örülni az építkezésnek, hanem arról hogy a helyes célkijelölés és a sikeres pályázás után milyen is lehet a hatékonyság.