Testületi – 2010. ápr. 27.

„Nem értem mit nem lehet ezen megérteni”- mondta Fehér István, és az ÉVE szerint igaza van. Csonkás-fürdő szabályozási terve kapcsán az érzésünk az, hogy egy kicsit későn kezdenek kapcsolni a képviselők. Civilekkel, hivatalokkal, képviselőkkel szépen végigjárták már a szükséges köröket, de csak keveseknek volt világos, hogy Pásztor Béla olyan fejlesztést javasolt, amelybe a lakóházak is beletartozhatnak.

Ezúttal már többen szavaztak arra a módosító indítvány kapcsán, hogy csökkenjen a lakóház építési lehetőség. Ha így állnak hozzá három hónappal ezelőtt, most a Csonkás-fürdő egy átgondoltabb városrésszé vált volna. Ezútal az egyszerű többség már nem volt elég. Vagy mégis elégnek kellett volna lenni?

Gondoljanak a parlamenti szavazásra. A módosító indítványokat egyszerű többséggel szavazzák meg, aztán a törvényt minősítettel. Itt a törvény maga a csonkás-fürdői rendelet, ám erről elfelejtettek szavazni, míg a módosító indítványt nem hagyták érvényesülni. A módosításról és a rendeletről véleményünk szerint nem lehet egyszerre szavazni.A helyes eljárás az lett volna, ha a módosítást elfogadják, mivel többen voltak e mellett, majd a végén felteszik a kérdést, hogy akkor a módosítókkal együtt a rendeletet életbe léptethetik-e, s akkor kell a minősített többség.

S mi is az, amin Fehér István „kiakadt”? – Nem volt képes megérteni, hogy miért nem látják be, hogy a keskeny utcák, a lakóházak közti kevés zöld, a parkolási nehézségek mindennapos problémává teszik, hogy bármelyikünket látogatják meg a rokonai, barátai, a szomszédoktól kell engedélyt kérni a parkoláshoz. Miért nem lehet megérteni, hogy a kiköltözők nem lakótelepet szeretnének? – 7 képviselő ezt már megértette, 6 még mindig nem.

S tegyük hozzá, az őslakosok is többet tudnának megőrizni a település levegős értékeiből, ha a fejlesztési tervek nem a minél több terület minél nagyobb számú értékesítésére törekedne. Ld. ZsoltBlog