A magyar pénzügyi politika baja

Avagy a gyenge forint a jó forint

2007-ben a magyar gazdaság recesszióba süllyedt. Az addigi 4 %-ot meghaladó éves GDP növekedés 1,1 %-ra csökkent. Erről a tényről a közvélemény nem lett megfelelő módon tájékoztatva. Jelenleg is az hangzik el a médiumokban, hogy Magyarországot a világgazdasági válság sújtja, noha az csak egy évvel később jelentkezett. További torzítás, hogy a válság bekövetkezésének okaként a Kormányt hibáztatja a „szakma”, eltusolva a Magyar Nemzeti Bank (Jegybank) elhibázott kamat és árfolyam-politikáját, sőt a Jegybank maga is másra hárítja a felelősséget, és rendületlenül folytatja azt a politikát, amivel az ország gazdasága ide jutott.

A csúszó leértékelés 2001. évi megszüntetése után olyan kamatpolitikát folytatott a Jegybank, amivel a forintot mesterségesen stabilizálta az euróval szemben. Ezt úgy tudta megtenni, hogy a jegybanki alapkamatot irreálisan magasan tartotta (és tartja jelenleg is), így az elszakadt az infláció szintjétől. 2002-től az alapkamat rendre 1,5-2-szerese volt a fogyasztói árindex mértékének, és jelenleg több mint 3-szorosa az éves inflációs célnak. Ezzel a politikával két lényeges a magyar gazdaságra tragikus tendencia kezdődött. Egyik hogy a forint túlértékelődött, a másik, hogy a forint/euró viszonylatban a hitelezési feltételek jelentős mértékben eltértek egymástól.

Az erős forint a rossz forint

A médiumokban olyan éllel említik az erős forintot, mintha az jó lenne a gazdaságnak. Ezzel ellentétben, az erős forint nemcsak az exportot csökkenti, hanem a hazai piacra termelő vállalkozások helyzetét is ellehetetleníti az olcsó import miatt. Nézzük ezt példákon illusztrálva:

Mondjuk, hogy egy terméket itthon 300 Ft-ért tudunk eladni, amiben van megfelelő nyereségtartalom is. Ugyanezt a terméket külföldön ugyanekkora nyereséggel 1 euróért tudják eladni. Amennyiben 300 Ft-ot kapunk 1 euróért, mind a belföldi, mind a külföldi termelő azonos feltételekkel tud értékesíteni, és jövedelmezőséget elérni.

Ha erősödik a forint, mondjuk 250 forintért már kapunk egy eurót, akkor a magyar termelő igencsak rosszul jár. A külföldi termelő, ha behozza hozzánk a termékét, akkor már 250 Ft-ért el tudja adni az áruját úgy, hogy a nyeresége nem változik, mert amikor a forintot beváltja megkapja az elvárt 1 euróját. A hazai termelőt komoly veszteségek érik, mivel az áruja most csak 250 forintot ér. Ha külföldön próbál szerencsét, ugyanígy jár, hiszen az eladott termék után kapott 1 eurót mindössze 250 forinton tudja beváltani. Ezzel már megszűnik a nyeresége, sőt veszteséges is lehet (lett), csőd és felszámolás fenyegeti.

Ha gyengül a forint, 350 forintot ér 1 euró, akkor a magyarországi termelő jár jól, hiszen külföldön már 0,87 euróért el tudja adni úgy a termékét, hogy megkapja a 300 forintját, itthon pedig több terméket tud eladni, ezzel nő a nyeresége, több alkalmazottat tud foglalkoztatni, több adót fizet.

Mivel a Jegybank az erős forint híve, ezért már nem Magyarországon gyártják a sport szeletet, a piros mogyorós csokoládét, a korábbi sikerágazatnak számító cukoripar gyakorlatilag megszűnt, a meglévő cukorgyárakban talán egy kivételtől eltekintve csak a külföldről származó cukrot csomagolják. Még mindenki emlékszik a tavalyi gyümölcsháborúkra, amikor az erős forint miatt a magyar gyümölcsöket kiszorította a piacról a napfény híján sokkal rosszabb minőségű lengyel. Nemrég volt napirenden a fuzáriummal fertőzött gabona importja, és még sorolhatnám a példákat. Az egész probléma elkerülhető lett volna, ha a Jegybank a kamatszintet nem szakítja el az inflációtól, és így a forint a megfelelő értéken áll.

Az infláció problémája

Ha két országban az infláció különböző mértékű, akkor a két ország valutájának átváltási arányában ennek tükröződnie kell, különben a hitelpiacon torzulás lép fel, és fenyeget, illetve már be is következett a hitelválság hazánkban. Természetesen nem lehet minden országgal erre az egyensúlyra törekedni, elég csak a legnagyobb gazdasági partnerrel szemben. Hogy működik ez?

A világgazdaságban a különböző országok valutáinak árfolyam-alakulása függ az adott országok inflációjától, mintegy az inflációs különbséget ellensúlyozza, kiegyenlíti az árfolyamváltozás.

Mondjuk, hogy Magyarországon és az euró övezetben azonos az infláció 0-0 %, 1 eurót pedig 300 forintért lehet váltani, és az egységnyi termékek ára azonos nyereségtartalom mellett 1 euró, illetve 300 forint. Ekkor a piac egyensúlyban van, mindkét termelő el tudja adni termékeit.

Mi történik akkor, ha Magyarországon az infláció 10 %-ra emelkedik, míg az Euró övezetben marad a 0 %. A magyar termelő 330 forintos értékesítési ár mellett éri el a korábbi nyereségtartalmat. A fenti példán láttuk, hogy a külföldi termelő azonnal megjelenik a magyar piacon a 300 forintos termékével kiszorítva a magyar termelőt a hazai piacról. Mikor tudja a hazai termelő tartani a pozícióját? Ez abban az esetben lehetséges, ha a forint/euró árfolyam 10 %-kal 300-ról 330-ra emelkedik, hiszen ekkor a külföldi termelő az itthon 330 forintért eladott termékért 1 eurót kap, a hazai termelő, pedig a külföldön 1 euróért eladott termékéért 330 forintot.

Nézzük a hitelezési feltételeket

Tegyük fel, hogy Magyarországon és az Euró övezetben azonos a kamatszint 5-5 %. Ekkor az azonos kockázatú hitelfelvevők azonos kamatteherrel (0,05 Euró = 15 forint) kapnak hitelt mindkét országban. Ebben az esetben a hitelfelvevők a saját országuk pénznemében veszik fel a hitelüket. Ekkor nincs árfolyamkockázat, és a hitelezés nyeresége döntően, a pénzkibocsátás nyeresége, pedig teljes egészében helyben marad.

Ha Magyarországon emelkedik a kamatszint 10 %-ra, és a forint/Euró árfolyam nem változik, akkor forint hitel esetében 30 forint, euró hitel esetében továbbra is 15 forint kamatot kell fizetni. Mivel a Jegybanktanács tagjai ragaszkodtak az erős forinthoz, megjelentek a hazai piacon az olcsó devizahitelek, amit tömegesen felvett minden rászoruló, a lakosságtól kezdve, a vállalkozásokon át az államháztartással bezárólag. Senki nem törődött azzal, hogy ez a hitelezési forma egy torz árfolyam-politika gyermeke, ami egyenesen vezet a gazdasági válságoz, ezen keresztül a forint leértékelődéséhez, és ezért az adósok tönkremeneteléhez.

Egyenes út a válságba

A válságot a fentebb leírt számítások összefoglalásával könnyen le lehet vezetni. Magyarországon az infláció mindig magasabb volt, mint az euró övezetben, ezért a gazdasági egyensúly fenntartásának érdekében, ahogy fentebb levezettem, a forintnak folyamatosan le kellett volna értékelődnie az euróval szemben. Ezt a Jegybanki alapkamat alacsony szinten tartásával lehetett volna elérni. Ezzel ellentétben a Magyar Nemzeti Bank Jegybanktanácsa az inflációnál 1,5-2 szer nagyobb kamatszintet tartott fenn az utóbbi 6-7 évben. A magas kamat miatt a külföldi befektetők Magyarországon, forintban helyezték el „megtakarításaikat”, így megnőtt a forint iránti kereslet és ettől erősödött az árfolyama. A megtakarítás szót azért raktam idézőjelbe, mert a forintvásárlást valószínűleg nem valódi megtakarításból, hanem olcsó hitelből tudták finanszírozni, ami már a káros spekuláció körébe tartozik, ezért ez ellen a Jegybanknak kutya kötelessége fellépni, amit még mindig nem tett meg. További probléma az, hogy a devizahitelek felfutása miatt a Jegybanknak beszűkült a monetáris szerepe, mivel a forint helyébe különböző devizák léptek, amire nincs a Jegybanknak ráhatása, ezért a magyar gazdaság megfelelő monetáris kontrol nélkül működött.

Mivel az árfolyam éveken keresztül nem csökkent, a magyar termékek folyamatosan kiszorultak a hazai piacról, a magyar termelők tönkrementek, alkalmazottaikat elbocsátották, a fogyasztás csökkent, még többen tönkrementek. A válság hatására a forint leértékelődött a piacon, ami a termelést serkentené, de a devizahitelek ettől megdrágultak, amit a vállalkozások nem tudnak törleszteni, illetve az eddig jó adós sem kap már hitelt, így csőd és felszámolási eljárásokat kezdeményeznek ellenük. Az elbocsátott emberek nem tudják a devizahiteleiket törleszteni, elveszítik vagyonukat, a gazdaság tovább csökken, az adóbevételek csökkennek, az államháztartás csökkenti a kiadásait, a gazdaság még tovább csökken, a Jegybank kitart a magas kamat mellett, a vállalkozások nem tudják kitermelni a forint kölcsönök irreális kamatait, a gazdaság tovább csökken, a hitelezés leáll, a gazdaság tovább csökken…

Miért nem lép végre a Jegybank?

Érthetetlen a Jegybank hozzáállása a jelenlegi helyzethez. A világ összes jegybankjával ellentétesen viselkedik. Továbbra is folytatja azt a monetáris politikát, amivel válságba taszította az országot. Felháborítónak tartom, hogy amikor nincs hitelezés és áll a gazdaság, növekszik a körbetartozás, akkor a Jegybank alelnöke azt mondja, hogy a kamatszint helyretételével csak a valutaválságot lehetne elérni. Az az érvelés sem elfogadható, hogy alacsonyabb hozam mellett nem veszik meg az állampapírokat, és így az államháztartási deficitet nem lehet megfinanszírozni, ugyanis az állampapírokat nem a jegybanki alapkamaton vásárolják, hanem egy kialkudott hozamon, míg a jegybanki alapkamat az a kamat, amelyen a Jegybank hitelt nyújt a kereskedelmi bankoknak, amik arra ráterhelve a saját költségüket és nyereségigényüket továbbhiteleznek a gazdaság többi szereplőjének.

Jelen dolgozatomba könnyen bele lehet kötni, mert hiányzik belőle még nagyon sok összefüggés  bemutatása, de két dolog nem cáfolható:

1.) azzal a kamat- és árfolyam-politikával nem lehet a gazdasági válságból kilábalni, amivel válságba kerültünk, illetve

2.) nincs külön út, ha a világ összes jegybankja kamatot csökkent a válságból történő kilábaláshoz, akkor ez Magyarországon sem lehet másképp.