A Pénzügyi Bizottság besimul

Zombi állapot és őrült beszéd. Ezzel az egyszerű képpel lehetne megfogalmazni mit is láthat aki bekukkant Veresegyház pénzügyi előterjesztésének képviselői munkájába. A könyvvizsgáló világosan elmondja, hogy kockázati tényező az, hogy a költségvetésben irreálisan magas a telekeladásból és az adókból származó bevételek várása, mindezt pedig megfejeli a kölcsön (gondolom svájci frank alapú) árfolyammozgása.

A kockázat, ami így előállhat 2009-ben szerinte 7-800 millió Ft, de szerintünk akár egy milliárd is lehet. Ekkora hiány egy év alatt biztos összeomlás, de ez persze a pesszimista opció.

A kilátástalanságtól zombi állapotba kerül mindenki, mert megérzi, megsejti, hogy közeleg a vég. Vannak még hozzászólások, szakembertől származó szakmai észrevétel, mely felveti a 100 milliós református iskolának adandó városi ajándékot, meg a sportbizottság számára betervezett túlságosan magas összeget. Dolgozik a bizottság, keresik a megszorítások lehetőségét. Nyilván kényszerből, nem mert tetszik nekik.

És ekkor jön a polgármester a maga tévedhetetlen moralizálásával, és senki – de legalábbis az arcokon a könyvvizsgálóét leszámítva (figyelem az arcokat, elvégre kommunikációt tanítok), senkinek az arcán semmi kételkedés. Zombiálapot ez a javából. És jön az őrült beszéd: iskolára szükség van, a 100 milliót mindenképp odaadjuk. Már – mondja a polgármester – azért pályáztunk, hogy a református iskolára pénzt kapjunk, de nem sikerült. Most akkor magunknak kell megcsinálni.

(Emlékeztetőül: a református iskolára nem a reformátusok pályáztak, hanem az önkormányzat. Egy olyan pályázaton indultak, amely nem új iskolaépítésre volt meghirdetve, hanem felújításra. Mivel a saját iskola felújításra nem pályáztak, ezért most az is saját erőből bővül egy emelettel. Egy húzással két öngól, egy mellesleg világi és katolikus többségű városban.)

S hallgatható zombi módjára a további beszéd.

„Elkezdjük az iskolát építeni, és ráadásul könnyűszerkezetesen, hogy aztán a téglákat a helyi kőművesek tovább tudják rakni, ha elfogy a pénz. És számítok a társadalmi munkára…”

Azt most hagyjuk, hogy a könnyűszerkezet nem tégla, de így mégis modernebbnek tűnhet a beszéd és ez jól takarja az ötvenes évek sztachanovista hangulatát. Mert valaki komolyan tudja venni, hogy egy iskolát felépít egy olyan helyi közösség, ahol mindenki késő estig dolgozik, csak hogy a válság során valahogy kompenzálja az életszínvonalát? A Csonkáson társadalmi munkában építettünk fel egy játszóteret. A játszótér katasztrófális, én mentem ki minden este locsolni a füvet, ami sohasem nőtt ki, senki más nem segített a locsolásban, hogy legalább többször legyen. (Ha az ember otthon ültet füvet, állandóan nedvesen tartja a földet, s akkor a mag ki is kel.) Most meg iskolát fogunk építeni.

Mondhatnánk egy öreg ember bolond beszéde ez, de senki sem reagál semmit. Megtudjuk, hogy folyamatosan érdeklődnek az eladásra kínált területek iránt, amiből 300 milló biztos bevételünk lesz, és hogy az adóbevételekből is többet vár, mint az előterjesztés. Hisznek. A polgármester egy mozdulattal lesöpri több képviselő sporttámogatásának átalakításának elképzeléseit is. Mindenki behúzza fülét-farkát. Elképesztő!

Mi eközben az ÉVÉ-ben úgy számolunk, hogy az árfolyammozgás elvitte a kötvénykibocsátásból is azt a kis pluszt, ami a pályázatok önerejéhez kell. Versegyházon kicsiben ugyanaz a vergődés és kommunikációs hókuszpókusz megy, mint országos szinten. Nagyjából ezt mindenki látja is, aki kicsit bekukkant, csak mi, zombik nem, akik hallgatjuk egy ember ködevő moralizálását.