Válasz a gazdasági dolgozatunkra

Önök még nem is olvashatták teljes terjedelmében a 20 éves gazdasági tervről szóló ÉVE dolgozatot, met csak részletekben hozzuk nyilvánosságra, mivel azonban sokan a város prominensei közül személyesen is megkapták, kapunk visszajelzéseket. Az igényes hozzászólásokat nagy örömmel tesszük közkincsé.

Megjegyzések a

„20 éves terv a csőd elkerüléséért” c. az ÉVE által jegyzett tanulmányhoz

A majd 30 oldalas anyag, a város eddigi fejlődésével és gazdálkodásával, kiemelten a 2008-as költségvetés és a hitelállomány számaiból levonható következtetésekkel, valamint a jövőbeni fejlődés korlátaival és lehetőségeivel kapcsolatos általános észrevételeket fogalmaz meg.

A cím kissé félrevezető/tendenciózus, azt sugallja, hogy a város csődben van és ezt elkerülendő, folytat olyan vagyongazdálkodást, amellyel a feladatok ellátása mellett a lehetőségeit is igyekszik – hitelből – kiaknázni. Hasonló vád több, dinamikusan fejlődő városi önkormányzatot is érhet. Kétségtelen, hogy sok önkormányzat jelent manapság csődöt, de azok – saját – jelenlegi és jövőbeni – bevételeik elégtelen volta, valamint a szűkös állami „támogatás” miatt sem a alapfeladataikat, sem a szükséges fejlesztéseket nem képesek finanszírozni, vagyonuk nincs és így hitelekhez sem juthatnak. Szerencsére, Veresegyház nem tartozik ebbe a kategóriába.

A tanulmány gondolatmenete, hogy – amint azt a (2008-as) adatok tanúsítják -, az önkormányzat rendszeres bevételei nem sokkal haladják meg rendszeres kiadásait, így szükség van az ingatlanvagyon folyamatos hasznosítására és ez – bizonyos feltételezések mellett – meghatározza a jövőbeni törlesztési és fejlesztési lehetőségeket, amit persze „kényszerpályaként” is leírhatunk, megfogalmazhatunk. Erre a gondolatmenetre felfűzve fogalmazódnak meg minősítések, kritikák, javaslatok az önkormányzat korábbi és jelenlegi gazdálkodásával, a bevételek növelésére vonatkozó elképzelésekkel, konkrét üzleti eseményekkel és a választott/választható fejlődéssel kapcsolatban. Így a tanulmány sok kérdést érint, amelyek részben a múltra, részben a jövőre vonatkoznak, részben koncepcionális, részben gyakorlati kérdéseket, ügyeket érintenek. A felvetett sok kérdés közül a továbbiakban elsősorban a pénzügyi gazdálkodással kapcsolatos kérdésekhez kapcsolódnék.

Az igen alapos és korrekt adatokra támaszkodó tanulmány kétségtelen erénye, hogy segíti a város gazdálkodásával és fejlesztésével kapcsolatos kérdések elemző megvitatását, sok jogos és megszívlelendő következtetést, javaslatot tartalmaz., amelyekkel az olvasó csak egyetérthet, így pl. – többek között – szükség van arra, hogy :

• előre tekintően, hosszabb távlatban is modellezzük a város pénzügyi gazdálkodását, folyamatosan számot vetve a múltbeli és jelen fejlesztések jövőbeni terheivel és finanszírozási lehetőségeivel,
• a lehetőségekkel és szükségletekkel számot vető, a település lakossága által elfogadott fejlesztési koncepcióra –legalábbis fő vonalaiban -, amely a pénzügyi/szabályozórendszeri változásokhoz való rugalmas alkalmazkodást, az adódó lehetőségek kihasználását is lehetővé teszi,
• jobb legyen a kommunikáció a város vagyongazdálkodásával és adópolitikájával kapcsolatos kérdésekben, széleskörű, alaposabb lakossági tájékoztatásra kerüljön sor a fontosabb kérdésekben, (pl. utóbb a helyi adók és szolgáltatási díjak emelése),
• a rendelkezésre álló vagyon hasznosítási lehetőségeit szélesebb körben hirdessük meg, publikáljuk,
• esetenként vizsgálható, hogy eladás, bérbeadás, vagy közös vállalkozás legyen-e a hasznosítás formája (amennyiben persze ezek reális alternatívák),
• a magántőkére kell bízni a fejlesztéseket, az önkormányzat ne vállalkozzon
• a likviditásmenedzselés során a magánjellegű kölcsönök és likvid hitelek minimális mértékben kerüljenek felvételre,
• a hosszú távú adósságállomány további növelését megállítsuk,
• az önkormányzat követeléseit, kinnlevőségeit hatékonyabban hajtsuk be.

(Ezeknek a kérdéseknek a zöme egyébként rendre szerepel nem csak a Pénzügyi Bizottság fórumán, hanem a képviselőtestületi üléseken is – hogy milyen mértékben valósulhatnak, ill. valósulnak meg, az más kérdés.)

A tanulmány egyik kulcsfogalma és kulcskérdése – az iparűzési adó. Tény, hogy az iparűzési adó adja a helyi adóbevételek zömét, tény, hogy a város korábbi működtetése – és a jövőbeni sem – képzelhető el ezen adónem léte és növelése nélkül. Így a z iparűzési adóbevételek jövőbeni biztosítása szorosan összekapcsolódik a vagyonhasznosítás mikéntjével. A jövőbeni hiteltörlesztések fedezetének a kiszámítása során is ezt veszi figyelembe a tanulmány , feltételezve, hogy a későbbi telekeladásokból és a később keletkező iparűzési adókból a jelenlegi fajlagos mértékben keletkezik adóbevétel. Ez viszont olyan további beruházásokat, bővítéseket feltételez, amelyet hasonló nagyságrendű termelési értéket képviselnek. Természetesen – mint másutt is kifejtettem – senki nem akar iparvárost, legalábbis a szó hagyományos és kissé pejoratív értelmében, viszont nem is nélkülözheti a tág értelemben vett ipari tevékenységet, amibe természetesen a gyártástól az összeszerelésig, a késztermék előállítástól a K+F tevékenységig sok minden beletartozik. Kár, hogy nem állnak sorban a befektetők s nem versenyeztethetjük őket a mi igényeink szerint – a befektetési szándékok jórészt akaratunktól függetlenül alakulnak. ( ebből a szempontból a tanulmány kissé idealista/voluntarista szemléletet tükröz, miszerint csak tervszerűen végre kell hajtani a kidolgozott ingatlan értékesítési tervet és így nem leszünk a spontán folyamatoknak kiszolgáltatva). Az viszont igaz, hogy ez az adónem a későbbiekben átalakulhat, az is, hogy a nagymértékű bevétel növekedés egy részét az állam lefölözheti, és az is, hogy a gazdasági tevékenység hullámzása annak nagyságát a termelési érték változásának függvényében módosítja. De ennek ellenére úgy gondolom, hogy ezt a jelentős volumenű, biztos és kevés – egyszeri és folyamatos – saját ráfordítást igénylő adóforrást más nem képes pótolni, helyettesíteni, csak kiegészíteni (forrásteremtés: ipar+ idegenforgalom, vagy fordítva, ahogy jobban hangzik), és inkább a város önállóságát tartja fenn, semmint a központi állami forrásoktól való függést növeli. (A szabályozási kockázat persze fennáll, de ezt más területen sem lehet kivédeni) Egyébként meg kell jegyezni, hogy a város jövőbeni adóbevételeinek alakulását (feltehetően növekedését ) nem csak az újabb beruházók gyarapítják, hanem ebbe az irányba hat a jelenlegiek (esetleges) termelésnövekedése, bővítése ( bár ebben a válságos időszakban ez merész kijelentés, elismerem), valamint az egyéb adókból befolyó bevétel növekedése, amelyek a bevételi oldalt növelik. Ugyancsak bevétel növekedést jelenthet a városi adópolitika lakosságot érintő része, amikor végül is arról születik döntés, hogy milyen formában és mértékben fizessünk adót, és a lakosság által igénybe vett kommunális szolgáltatások ráfordításait hogyan osztjuk el az egyének és a közösség között. Ezek előrejelzése persze, nem könnyű és bizonytalan.

Az ingatlanértékesítések kapcsán két megjegyzést tennék. A „nyomott áron„ történő telekértékesítés feltételezi, hogy van valaki, aki többet adna érte, és mégis ő kapja, vagy pedig azt, hogy keményebb tárgyalással feljebb lehetne srófolni az árat. Ez pedig lényegében attól függ, kinek fontosabb az ügylet létrejötte. Ha a vevőé, akkor többet ad érte, ha az eladóé, akkor kevesebbel is be kell érnie egy vevő esetén. A másik megjegyzés: nem bizonyított, hogy a lakótelkek értékét a kellő távolságban és megfelelő módon „elhelyezett” ipari létesítmény rontja. Úgy gondolom, aki itt telket akar venni, az nem csak magát a telket/házat/lakhatást veszi meg, hanem azokat a városi szolgáltatásokat is (bölcsöde, óvoda, iskola, orvosi ellátás, uszoda stb), amelyeket a város a különböző forrásaiból finanszírozni tud. S ennek ára van. A pormentes úthálózat is például – bárhol is legyen a telek a városban – a telek értékét növelő tényező. Ami az ipari parkot illeti kétségtelenül ez a legkedvezőbb megoldás, de megteremtésének komoly előfeltételei vannak.

A hitelekkel kapcsolatosan is tennék egy-két általános megjegyzést. A hitel valóban az előrehozott vásárlás ára. Veresegyház hitelállománya zömének tárgyiasult formái azok a beruházások, amelyeket nap mind nap, észrevétlenül „fogyasztunk”: a közmű- és úthálózat, az iskolák, az innovációs központ és ez lesz majd a megújuló városközpont. Ezek adják a kisvárosi élet minőségét, amiért jó itt élni – legalábbis a többségnek. S ezekről a beruházásokról nehéz lett volna lemondani: akit most kell az általánosba iratni, az nem várhat addig, amíg az önkormányzat összespórolja a pénzt….(az pedig, hogy 40 év múlva hogyan alakítható át az iskola a ma iskolába járó gyerekek szülei számára öregek otthonává –hadd legyen az akkori döntéshozók dolga…)A másik megjegyzésem az EU hitelekkel kapcsolatos. Azok a fejlesztési, beruházási lehetőségek, amelyek megnyíltak az utóbbi években olyan helyzetben találták az önkormányzatot, amikor a szabad forrásai a korábbi beruházások és hitelfelvételek folytán beszűkültek. Ez nem egy kedvező pozíció ilyen léptékű lehetőségek fogadására. Azonban ezeket a lehetőségeket „nem lehetett kihagyni”. Valós, sürgető (nem halasztható), saját forrásból megvalósíthatatlanok lettek volna, így a likviditásmenedzseléssel is rásegítve igénybe vehetők voltak ezek a lehetőségek Egyébként ezek a beruházások, a saját forrás (önrész) hasznosításának kirívóan kedvező esetei, egy forint önkormányzati ráfordításból négy-öt forint beruházást lehet megvalósítani kedvező esetben. (emellett a kamat és egyéb kiadások eltörpülnek). Nehéz döntés lenne ezekre azt mondani, hogy nem pályázunk, mert nincs rá likvid pénz….

2009-01-11 dr Mádi Csaba