Zsolt Péter elemez – NGO-k, civilek, modellek

Frissítés, a tanulmány elérhetősége: http://meltanyossag.hu/wp-content/uploads/2020/01/ngo.pdf

Az NGO-k iránti ellenszenv átgondolásra érdemes. Ha csak néhány országot hasonlítunk össze, Zimbabwet, Angolát, Sierra Leonét és Norvégiát, rögtön találunk valami közöst és valami jelentős eltérést is. A közös az, hogy rendkívül gazdag természeti kinccsel bír mindegyik, a különbség az, hogy az afrikai népek szegények, a norvégok gazdagok. A norvégoknak olajuk van, a felsorolt afrikai országoknak mesés gyémántlelőhelyeik. A szegénység és gazdagság oka pedig nem más – hogy Acemoglut és Robinsont idézzük -, mint a társadalmuk politikai rendszere. Az afrikai országok átvették a gyarmatosítók kifosztó államigazgatását, csak ha lehet helyi elitjük még inkább kifosztja őket, a norvégok pedig a társadalmi igazságosságra, egyenlőtlenségek csökkentésére fordítják intelligenciájuk. Utóbbiban fontos szerepet játszanak az NGO-k.

Ideje volna viszont az NGO-król egy korrekt szakmai elemzést készíteni, mert a jelenlegi álláspontok egymásnak feszültek és hitelveken alapulnak. Vannak, akik az angyalokat, a deliberatív módon megújuló demokrácia lehetőségét látják bennük (pl. Jürgen Habermas), s vannak, akik a nyugati tőke beavatkozását (Putyin), a nemnyugatos kultúra megerőszakolását (Richard Youngs bővebben magyarul ld. itt.), illetve a számomra legigényesebb, de mégis vitatható gondolatmenetekben egy szűk értelmiségi réteg érdekközösségét (Pokol Béla bővebben ld. facebookos írássorozatát).

A kritikák könnyen félresöpörhetők, ha csak a norvég és az afrikai országokra utalunk. Mert akármennyire is igaz a kultúrára való befolyástól kezdve a szűk értelmiségi elitcsoport akaratérvényesítéséig (mely a helyi média uralásán keresztül a kritikus hangok elhallgattatásán át a pc-beszéd kierőszakolásáig terjed), alighanem mégis mindenki szívesebben választja a norvég demokráciát, mint az afrikaiakat.

Vagy mégse? A szavazásra épülő tömegdemokráciák Trumpot választják Clinton helyett, sőt a diktátorok is legitimebbek, mint holmi külföldi nemzetközi NGO-k által támogatott politikus, s ha Afrikában vagyunk, hát afrikai polgárháború lesz a bányák birtoklásáért, ha bárki kívülről kicsit is demokratizál. A külföldi NGO-s befolyás csak ideig-óráig lehet sikeres, béketeremtő és civilizáció növelő, a nemzetközi civil szervezetek befolyása messze nem olyan erős, mint azt a kritikusok feltételezik. Lehetnek eredményesebb beavatkozások, mint a katonai (ld. Sierra Leone), de alapjába véve egyetlen ország sem lépheti át a saját árnyékát. Könnyen lehet, hogy Magyarországgal is ez a baj, emiatt a sorosozás, a civilszervezetek vegzálása, korlátozása, az NGO-kkal szemben politikai kampány.

Mindeddig legérdekesebb NGO-kritikát egy norvég tanulmányban találtam. (Toje, Asle /2013/: State capture of civil society, effects of  patronage in the Norwegian aid industry, In: Trägårdh, L. – Witoszek, N., Afterword, T., McKibben, B. (ed.): Civil Society in the Age of Monitory Democracy, New York, Oxford Berghahn 269–288.o. http://asletoje.com/pdf_gallery/113.pdf  út. letöltés 2019-09-01) Ez nyilván nem rólunk, magyarokról szól, de érdemes pár mondatban összefoglalni a lényegét:

Amikor egy kormányzat túl sok pénzt nyom bele a saját civil szervezeteibe, felborulhat a törvényhozási egyensúly, mert maguk a civil szervezetek fogják a törvényjavaslatokat megalkotni. Mivel részesei a folyamatnak, nem tudják majd azokat kritizálni, megszűnik ellenőrző szerepük és megszűnik az autonómiájuk is, mert túlzottan kötődnek az állami pénzekhez. Mikor már több pénz található az NGO szektorban – s Norvégiára ez áll -, nem csak bukott politikusok mennek át ide parkolópályára, de eleve tehetséges, máskülönben politikusnak menő fiatalok is ide igyekeznek. A politizálás áttolódik a civil szektorba, a felelősség és a kisebb egzisztenciális lehetőségek viszont marad a politikánál. Ráadásul magát a rendszert Norvégia – így a szerző – még terjeszteni is akarja, pedig a modell problémás.

Mivel ezen a felületen helyi, veresegyházi dolgokról írok, befejezésül lássuk mi folyik itt. Pásztor Béla törekvései logikusak és érthetők. Egyfelől igyekszik kiépíteni egy tőle függő civil szektort – ez a putyini stratégia is -, másfelől nem bevonja a kritikus szervezeteket, mint akár a mi ÉVE szervezetünk, hanem kitól minket a rendszerből. Csak két szempontból foglalkozik velünk: A törvényesség keretei közt – tehát ha külső jogszabályok kényszerítik -, másrészt a látszat kedvéért a kulturáltság keretei közt. (Minden eseményre kapok meghívót.) Ennyiben lájtosabb a modell, mint az országos, de alapvetően nem más.

Mindazok, akik úgy gondolják, ez a jó demokrácia, mert érvényesül benne a többség választása és a politikai irányítás, s nagyon is jól teszi a polgármester, hogy értelmiségi kritikus csoportosulásoktól elveszi a levegőt, gondoljon csak Norvégiára és az afrikai országok különbségére. De mondanék egy kevésbé hatásvadász érvet: Az a felhalmozott tudás, amellyel rendelkezik a város, s amely humántőkeként van jelen, egyszerűen veszendőbe megy, helyette a veresegyházi régi hatalmi szövetség tartja kezében az irányítást, annak is a szocializmusban kialakult hálózata. Ez – kérdem tisztelettel – mennyivel jobb, mintha kívülről jövő, kívülről finanszírozott, kreatív ötletek és precíz előrelátás alapján történne a település fejlesztése, civilek aktív bevonásával?