A mélyállam nem viccel!

Ha a magyarok megértik, hogy nem minden külföldről jövő anyagi támogatás rossz, amiképp nem minden hazai pénzforrás jó, akkor kihúzzák a propaganda méregfogát. De fordítva is fogalmazhatunk: van olyan kormányzat által támogatott tevékenység, ami jó és van olyan külföldről származó, ami veszélyes.

Ennyit általános szabályként, és nézzünk konkrétumokat. Mindegyik variációra tudnék példát hozni, de csak egyet emelek ki. A Kínától való kölcsönfelvételeknél nem tudjuk, hogy ezen szerződésekben milyen feltételek kerültek be, mert nem nyilvános. Ne felejtsük, egy diktatúrának leszünk itt adósa – az oroszoknak nem különben Paks miatt -, és Kínának alapvető érdeke afrikai földek felvásárlása, és láttunk már elszegényedő balkáni országot is bajban Kínai kölcsön miatt. A Szuv.Véd.Hiv-ról annyit tudhatunk, hogy mindig azt a szervezetet támadja, amelyik a Fidesz számára kellemetlen, és nem foglalkozik a keletről jövő befolyásokkal. (Pl. oroszok általi magyar kormányzati gépek szerverfeltörésével.)

A Göd-Ért Egyesület célja, hogy a helyi lakosokat megóvja a gyár káros kibocsátásaitól. Ugyan azt a célt tűzte maga elé, mint amit mi, az ÉVÉ-ben sikeresen elláttunk. Nekünk politikai oldalról segítséget az akkori ellenzékben lévő Fidesz adott. Ám attól még, hogy elfogadtuk-kértük ezt a segítséget nem lettünk a lekötelezettjeik. Megköszöntük, és ennyi. A mellettünk való szereplésük még jót is tett nekik politikailag, mert zöld érdekvédő színben tűnhettek fel.

A Göd-Ért Egyesülettel kapcsolatos zaklatás orosz mintát követ, a független gondolkodást nem tűri. Oroszorszgában csak olyan civil szervezeteknek nem kell félnie az állami zaklatástól, melyek Putyint támogatják. Ez meglehetősen rossz irány, hovatovább a keleti kapcsolatait titkoló kormányzat válik hazaárulóvá, és a Nyugatról esetleg pénzügyi támogatást kapó, pályázatnyeréseiket nyíltan honlapukra kitévő, külföldi gyárat ellenőrző, az állam feladatait átvállaló civilek szolgálnak egyedül magyar érdekeket. Az állam nem működik, a Szu.Véd-Hiv-tal ha nem is ÁVÓ, de igen furcsa, a demokráciát veszélyeztető szervezet. Egy mélyállami szerv

Korábbi cikkünk Göddel kapcsolatban, mikor a helyszínen jártunk.

A kép forrása, és az Átlátszó cikke arról, mellyel bizonyítják, hogy a Göd-Ért Egyesület, mely két képviselőt bejuttattt az önkormányzatba nem használt külföldről származó pénzt. Amúgy feltesszük a kérdést, milyen erkölcsi alap az, amire a Fidesz hivatkozik? Az állami hirdetései sosem párthiredetések? A civil szervezetei nem GONGOK? Vagy II. Rákóczi Ferenc netán hazaáruló volt, mert a franciáktól kért pénzt a politikai küzdelmeihez?