Civilek harca a nyugalmukért – A veresegyházi BD sztori
2020-at írunk, és nem véletlenül emlékszünk vissza 2007-re. Azóta Veresegyházon és másutt is az országban több csata zajlott a gazdasági logika kényszere alatt álló önkormányzatok és a lakosok közt. Emlékezetesek lehetnek a környezetromboló kereskedelmi beruházási kísérletek vagy az adótorony központi elhelyezésének kísérlete. Ezeket a lakossági aktivitás sikeresen megakadályozta. Jogászi, környezetvédelmi, nyilvánosságszervezési képességek együttese, csoportszervezési, vezetői, sőt politikai stratégiaképességek szerencsés együtt járása figyelhető meg minden ilyen történet hátterében. És igen, a kapcsolati háló szerepe sem elhanyagolható, de az etikusság sem. Ez utóbbin azt értjük, hogy a civil ellenállók egyetlen olyan lépést sem tehetnek, ami ha nyilvánosságra kerül ne volna vállalható.
A veresegyházi BD sztorit azzal a szándékkal tesszük ismét közzé, hogy a hasonló küzdelmekhez módszertant adjunk. Minden lakossági összefogás ma sokkal jobb helyzetben van, mint 2007-ben. Akkor még nem voltak drónok, de mégis tudtunk légifelvételt készíteni. Akkor még nem volt facebook, de mégis tudtunk közösségi médiafelületet, vitafórumot teremteni.
Vannak sajnos változatlan problémák. Az állam ma is gyenge, a közigazgatás, a hatóságok, a helyi demokrácia fejletlen, az emberek kishitűsége, a mutyizás, az emberi butaság, a képviselők kiszolgáltatottsága, nos, ezeket a paramétereket hadd ne méricskéljük.
A TÖRTÉNET BLOG FORMÁTUMBAN ÍRÓDOTT:
https://elniveresen.hu/dokumentacio/fusizott1/
https://elniveresen.hu/dokumentacio/fusizott2/
A 2007-es csapat magja