Zsolt Péter elemez – Facebook kommunikáció a melegház világításáról

Most, hogy lezárult a paradicsomi melegház árnyékolása, és tán már nem világítja meg az eget, továbbá éjszaka több utca lakója már nem tud olvasni esti fénye mellett, érdemes összefoglalni a facebook-on erről szóló kommunikáció tanulságait.

1. Volt olyan bejegyzés, mely szerint ez szép. Szerintem is az egyébként, s nem azért nem volt problémám e bejegyzéssel, mert hasonló állásponton voltam, hanem azért, mert ebben nem volt elutasítás, ezzel lehetett mit kezdenie a többieknek.

2. Volt aztán olyan – amit adminként töröltem is -, ahol az ügy kapcsán egy trollkodó és egy másik folyamatosan aktívan szereplő összeveszett. A troll személyeskedni kezdett, a másik pedig joggal felháborodott, és felvéve a kesztyűt elkezdte cáfolni a róla szóló tévedéseket.

3. Volt aztán olyan, aki felhívta a figyelmet, hogy nem ez a legnagyobb probléma, hanem pl. hogy másutt meg nem világítanak rendesen a lámpák. Ezzel az volt a bajom, hogy nem tartotta be a kommunikáció azon szabályát, hogy a témához kell csatlakozni. (Kivéve azt, aki azt feltételezte, hogy néhány területen azért van gond, mert a melegház okoz feszültséginstabilitást.) Azért nem helyes lekicsinyelni az adott témát, mert mindig van nagyobb probléma, mint amiről szó van, egészen az éhező afrikai gyerekekig.

4. Az újonnan belépőkkel is akadt gond, mert ők még véleményt is mondtak. Mindenen kötekedő idiótáknak gondolva, nevezve a témával foglalkozókat. Így ezt akár magamra is vehettem, hiszen a témát én dobtam fel, de nem ez volt ezekkel a megjegyzésekkel a baj, hanem, hogy nem voltak kíváncsiak arra, hogy akinek ez probléma, annak miért az. Nem mintha a beszélgetésekben az empátia kötelező volna, de a másik érveinek megismerése igen.

5. Volt aztán olyan, aki bár odafigyelt a problémázók érvére, egyszerűen nem jutott el hozzá semmilyen érv. A felsőbbrendűség magabiztossága hol érvekben, hol finom iróniában mutatkozott nála.

Lássuk azonban be, hogy a paradicsom-ház nem árnyékoltatta volna be drága pénzért a létesítményét, ha maga is nem gondolta volna úgy, hogy nincs rendben az általa keltett esti fényözön, ha nem értene, nem hallott volna a fényszennyezésről. Azt hiszem jogszabály aligha kötelezné, hisz magát a Parlamentünket is alulról világítják meg erős reflektorokkal, az is szép. (És egyébként eléggé civilizálatlan megoldás.)

Ám a paradicsomi melegház kivitelezője alighanem környezettudatos – már maga a technológiai fejlesztés is igazi XXI. századi -, s előrébb tart, mint a veresegyházi értelmiségiek és nem értelmiségiek. Nem demokratikus elvek alapján döntött az árnyékolásról, azaz nem csinált belőle népszavazást, s aztán a többségre hallgatott. Valamiféle plusz tudással rendelkezett, amiért erre pénzt szánt. Nem magasztalnánk a végtelenségig, mert előzetesen nem tájékoztatta a lakosságot, és a sorrendje is rossz volt, hiszen előbb kellett volna árnyékolni, és azután lámpát kapcsolni, viszont el kell ismerni, hogy valamit jobban tud, mint mi. Lehet soha se fogja megérteni a többség, hogy mit tud jobban. De arra is lehetőségünk van, hogy tanulni akarjunk tőle. Végre, valakitől lehet.

Például azt, hogy ez nem esztétikai kérdés. Vagy, hogy nem jó ellenérvek, hogy másutt is megvilágítják az eget a városi fények, vagy hogy a fényszennyezés az valmi tudománytalan marhaság, néhány kötekedni akaró paraszt problémája.

Ami azonban a legfontosabb számunkra, hogy ne egy populista módon működő nyilvánosságot működtessünk az ÉVE facebookján. Ez nem valami olyan, amiről rögtön tudjuk, hogy milyen, amiben mi magunk ne tudnánk folyamatosan fejlődni. Ez a beszélgetés az egymással személyeskedők részéről már szült egy szabályt (ld. 2. probléma), melyet az érintettek maguk is elfogadhatónak tartanak:

Politikusról, közéleti szereplőről tényállítást is meg lehet fogalmazni tévesen, ha azt nem szándékosan és nem rosszindulatból tesszük, magán emberrel szemben viszont semmilyen tényállításbeli tévedés nem megengedhető.

Tán egyszer a többi ponttal kapcsolatban is alkotni fogunk valamilyen szabályt.